Nemzetközi foci

Balhé a kupadöntőn, az ellenfél játékosaival kötözködött a Real játékosa

Manuel Reino Berengui/DeFodi Images via Getty Images
Manuel Reino Berengui/DeFodi Images via Getty Images

A Real Madrid Rodrygo duplájával győzte le 2-1-re az Osasunát, így megnyerte a Király Kupát. Bár gólt nem szerzett ezúttal, a madridiak másik brazil támadója, Vinícius Jr. a mezőny egyik legjobbja volt és egy találatot ő készített elő.

De nem csak a játékával hívta fel magára a figyelmet.

A szünetben ugyanis összeszólalkozott a rivális játékosaival, úgy kellett Vinícius és Chimy Avila közé ugrani, hogy ne legyen a szócsatából komolyabb tömegjelenet.

Florentino Pérez, a Real Madrid nem ezt, inkább a támadó teljesítményét emelte ki, illetve azt, hogy szerinte a játékvezetők nem védik kellőképpen.

„A posztján a legjobb a világon. Nem is lehet megállítani, épp ezért szabálytalankodnak vele szemben sokat. Emiatt mindig felemeli a hangját, amiért a játékvezetők folyton szankcionálják, amit nem értek. Védeni kell azokat a játékosokat, akik szórakoztatnak” – mondta a Real Madrid első embere.

A 2018-ban igazolt Vinícius Jr.-nak ez volt az első Király Kupa-sikere a Real Madriddal, összességében viszont már a kilencedik trófeája. Bár a bajnoki cím vélhetően elúszott a csapatnak, a madridiak a Bajnokok Ligájában még versenyben vannak, az elődöntőben a Manchester Cityvel találkoznak.

Olvasói sztorik