Nemzetközi foci

Hiába lőtte be Mpabbé minden idők egyik legpimaszabb gólját, kikapott a PSG

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Még önmagát is alaposan meglepte a Lorient labdarúgócsapata, amely öt nyeretlen bajnoki és mindössze két megszerzett pont után a Paris Saint-Germain otthonában tudott győzni.

A Ligue 1 33. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a vendégek szereztek vezetést Enzo Le Fée révén (0-1), majd a 20. percbe emberelőnybe is kerültek, Asraf Hakimi ugyanis már mehetett is zuhanyozni a második sárga lapját követően.

Gólt azonban a PSG szerzett, nem is akármilyet: a Laipzig és a PSV korábbi, svájci válogatott kapusa, Yvon Mvogo azt hitte, a játékvezető szabadrúgást ítélt, így ledobta maga elé a labdát, Kylian Mbappé azonnal eszmélt és az üres kapuba lőtt (1-1).

A Lorient tudott újítani, a 39. percben Darlin Yongwa közelről volt eredményes (1-2), majd a 88. percben a csereként beállt szenegáli válogatott csatár, Bamba Dieng beállította az 1-3-as végeredményt.

Miután a Marseille 2-1-re verte az Auxerre-t, öt pontra megközelítette a párizsiakat. A bajnokságból még öt forduló van hátra.

Olvasói sztorik