Nemzetközi foci bajnokok ligája

Még a láncfűrész is előkerült a lelátón a BL-negyeddöntő alatt

Fethi Belaid / AFP
Fethi Belaid / AFP
Két hétvégi mérkőzés is botrányos körítést hozott az afrikai Bajnokok Ligája negyeddöntő-visszavágói során.

A marokkói Raja Casablanca kétgólos hátrányból fogadta az egyiptomi al-Ahlyt, de végül csak gól nélküli döntetlent ért el ellene. A meccs előtt azonban tragédia történt, a stadionba ugyanis több ezer szurkoló akart egyszerre behatolni, és a tömeg halálra taposott egy nőt.

Tunéziában is áldatlan állapotok uralkodtak, a Radesben található Stade Olympique Hammadi Agrebi lelátóján annyira forrtak az indulatok a hazai Esperance és az algériai JS Kabylie összecsapásán, hogy a tunéziai nézők a félidőben megpróbáltak betörni a pályára, ám a rendőrség visszaverte a támadásukat.

A mérkőzést 40 percre meg kellett szakítani, mert a megvadult horda gyújtogatni kezdett, sőt – ki tudja, honnan – előkerült egy láncfűrész is, amivel elkezdték feldarabolni a székeket.

A rohamrendőrség beavatkozott, a támadókat könnygázzal fékezték meg, majd miután megérkezett egy tűzoltóautó, és elfojtotta a lángokat, a mérkőzés szinte üres lelátóval folytatódott. A végeredmény 1-1 lett, mivel az Esperance 1-0-ra nyert az első mérkőzésen, bejutott az elődöntőbe.

Olvasói sztorik