Nemzetközi foci

Az idény legfontosabb meccsei előtt kapott rossz hírt Ancelotti

Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hét fordulóval a bajnokság vége előtt a Real Madrid hátránya 11 pont a Barcelona mögött, vagyis nagyon úgy tűnik, nem jön össze a címvédés a Realnak.

Két másik sorozatban viszont még esélyes a végső győzelemre Carlo Ancelotti csapata: a Király Kupában már a döntőben jár a Real, ahol az Osasuna lesz az ellenfele, a Bajnokok Ligájában pedig a Manchester Cityt kellene kiejtenie, hogy bekerüljön a fináléba.

A fontos meccsek miatt nagyon nem jön jól a Realnak, hogy a csapat horvát klasszisa, Luka Modric combsérülést szenvedett, és várhatóan két hetet ki kell hagynia.

Mivel a kupadöntőt nyolc nap múlva rendezik, minimális az esélye, hogy a 37 éves középpályás ott lehet a Sevillában esedékes meccsen.

A City elleni párharc május 9-én kezdődik, úgyhogy könnyen lehet, hogy a madridi felvonásról hiányzik majd a 2018-as aranylabdás. A Real a hétvégén az Almería ellen meccsel, és amikor Modric sérüléséről kérdezték, Ancelotti azt mondta, bár a hatalmas rutinja miatt szinte lehetetlenség pótolni a horvát sztárt, de ezen a poszton Eduardo Camavinga és Aurélien Tchouaméni is a rendelkezésére áll, sőt, a játékstílusa alapján Dani Ceballos is szóba jöhet Modric helyetteseként.

Modric a szezonban eddig 44 meccsen lépett pályára, 6 gólja mellett 6 gólpasszt is jegyzett, és bár a nyáron lejár a szerződése, minden jel arra mutat, hogy jövőre is a Realban futballozik majd.

Kapcsolódó
Hiába az arab gigaajánlat, marad a Real Madrid klasszisa
Úgy véli, ráér 2024-ben, 500 mérkőzéssel a háta mögött távozni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik