Nemzetközi foci

„Hallottam csattanást és azt láttam, hogy a bokám a térdem mellett van”

DEAN TREML / PHOTOSPORT / AFP
DEAN TREML / PHOTOSPORT / AFP
Egykoron a Lilleström-szurkolók egyik kedvencének számított, 2000-ben a norvég élvonal legjobb kapusának választották, védett a dél-afrikai válogatottban, a sydneyi olimpián az őrületbe kergette a Ronaldinho vezette brazilokat – napjainkban azonban gengszterek és hajléktalanok között az utcákat rója Emille Baron, aki a családját sem tudja eltartani. Szomorú történet, amely jótékony szurkolóknak hála, még lehet pozitív is.

Baron 16 évesen kapott profi szerződést szülővárosában, Fokvárosban a Hellenic csapatánál. Nagy kapustehetségnek tartották, akinek a jövője elrendeltetett – legalábbis ő így érezte. Főleg, amikor 1999-ben óriási lehetőség pottyant az ölébe.

A norvég Lilleström csapata Dél-Afrikában edzőtáborozott, és kapusra volt szüksége, mert Magnus Kihlstedt megsérült. A vezetők segítséget kértek, és Baron kapott lehetőséget az edzésen. Annyira lenyűgözött mindenkit, hogy meghívták a következő, spanyolországi edzőtáborba is, amely után szerződést kínáltak neki.

Amikor megérkezett Lilleströmbe, nagy hő és röpködő mínuszok fogadták, ennek ellenére gyorsan alkalmazkodott a számára szokatlan környezethez és bravúrjainak, no meg különc játékstílusának köszönhetően gyorsan a közönség kedvence lett.

Az éjszaka császára

A második szezonjában az Év kapusának választották Norvégiában, míg a Dél-afrikai Labdarúgó Szövetségtől megkapta a válogatott meghívót az olimpiai csapatba.

A válogatott többre volt hivatott Sydneyben, de hiába verte 3-1-re a Ronaldinho vezette brazilokat (a meccsen Baron szenzációsan védett), Japántól és Szlovákiától is kikapott 2-1-re, így már a csoportkörben elbúcsúzott.

Életem legjobb időszaka volt. A pályán és azon kívül egyaránt

– nyilatkozta a norvég Tv2-nek, utalva arra, hogy a norvég éjszakai életben is jól ismert név volt. Olyan szalagcímek jelentek meg az újságokban, mint a „Baron bajban”, „Baront megbüntették” és a „Jövője a pályán van, nem a kocsmában”.

A klub újra és újra megbüntette, noha a meccseken nem lehetett rá panasz.

„Egész héten azon dolgoztam, hogy felkészüljek a hétvégi meccsre, így amikor az véget ért, szórakozni akartam. Néhányan talán túl jól. Többen voltunk, akik szívesen jártak bulikba. Egyeseket elkapnak, mások el tudtak szökni. Egyesek diszkréten csinálták, mások mindenki számára láthatóan. De én sajnos nem voltam az a fajta, aki a sarokba bújt” – mondta.

Amikor 2004-ben Uwe Rösler lett a Lilleström edzője, Baron rájött, hogy számára ennyi volt az ottani karrier. Az életmódja nem volt összeegyeztethető a német fegyelemmel, ezért azt mondták neki, keressen új csapatot.

Brutális lábtörés

Szeretett volna Norvégiában maradni, hiszen jól érezte magát. Mielőtt azonban egy új norvég klubhoz szerződött volna, haza kellett utaznia Dél-Afrikába, mert a legjobb barátjának az édesanyja haldoklott. Az utolsó pillanatban ért oda, hogy még elbúcsúzhasson, majd a temetésén is ott maradt. A gyászszertartás után az ország legnagyobb futballklubjának, a Kaizer Chiefsnek a vezetői megkérdezték, hazatérne-e.

Az ajánlat annyira jó volt, hogy már vissza sem tért Norvégiába. Otthon jól ment a játék, volt bajnok a csapattal, és esélye volt a 2010-es vb-szereplésre is, azonban egy vállsérülés keresztülhúzta a számítását. 2009-ben a Supersport United, 2011-ben a Bidwest Wits szerződtette.

Aztán 2013-ban beütött a baj, az Orlando Pirates elleni mérkőzés utolsó percében egy merész kivetődés megpecsételte a sorsát.

Az ellenfél csatára megpróbált átugrani rajtam, de eltalálta a sípcsontom. Hallottam csattanást és azt láttam, hogy a bokám a térdem mellett van

– magyarázta.

Azonnal kórházba szállították, megműtötték, de a beavatkozás nem sikerült, a törés tönkretette az idegeket a lábában, a lábujjait azóta is alig-alig bírja mozgatni.

Rokkanttá vált, a pályafutását be kellett fejeznie.

Mindenét elveszítette

Ugyan a dél-afrikai bajnokságban szereplő összes labdarúgó jogosult biztosítási díjra, ha egy sérülés hirtelen véget vet pályafutásának, de Baron állítja, az őt illető 20 ezer eurót (7,5 millió forintot) nem kapta meg.

„Ha megkaptam volna a pénzt, vállalkozást indíthattam volna. Akkor legalább lenne bevételem, tudnék befektetni, gazdálkodni. Azonban a sérülés miatt nem tudtam elhelyezkedni, így kezdtem elveszíteni mindenem. Előbb el kellett adnom az autóm, majd a házam.”

Ráadásul a sérülése sem gyógyult megfelelően, a fémmel és csavarokkal rögzített lába erősen elfertőződött, de egy új műtét túl drága lett volna, így nem volt más választása, mint együtt élni a fájdalommal.

„Mély depresszióba estem. Nem tudtam semmit csinálni, így otthon maradtam. Elszigeteltem magam a világtól. A futball volt az életem, majd eltaszított magától.”

Ugyan akadtak támogatói, így végül sikerült eltávolíttatni a csavarokat a bokájából, de a hét év szenvedés nem tűnt el nyomtalanul, a mai napig sántít.

„Veszekedünk, éhesek a gyerekek”

Tíz éve munkanélküli, ha a felesége bátyjának barátnője nem adott volna nekik egy kis házat, ahol meghúzhatják magukat feleségével és két fiával, hajléktalanok lennének.

Szerencsés vagyok, hogy még mindig itt van a feleségem, de gyakran érzem magam egyedül. Veszekedünk, éhesek vagyunk, éhesek a gyerekek. Cipőre, tankönyvekre van szükségük, de nem tehetünk semmit.

Miután futballpályafutása hirtelen véget ért, jövedelem nélkül maradt. Az állam alig 45 eurót (azaz mintegy 16 ezer forintot) ad neki havonta, hogy el tudja tartani két fiát. De ez a pénz néhány nap alatt elfogy. Így hát Johannesburg utcáit járja, hogy összeszedje az üres üvegeket.

A büszkesége már a múlté, ha szerencséje van, találkozik néhány ismerőssel, akinek kisegítik kis apróval vagy egy cigaretta.

Legutóbb szilveszter előtt kapott egy kis összeget a nagynénjétől, aki közölte vele, hogy ez az utolsó alkalom. Megpróbált mindennek véget vetni, négy öngyilkossági kísérleten van túl, de azok sem sikerültek. Ahogy fogalmazott, fizikailag és lelkileg is gyenge.

„A legrosszabb az, amikor a fiaim rám néznek, és azt mondják, hogy éhesek. Megöl a fájdalom, mert nem tudok mit tenni. Én vagyok az apjuk, én vigyázok rájuk. De nincs semmim. Hiába próbálom, nem megy. Ha nem kapok hamarosan állást, nem tudom, mi lesz. Ha csak heti kétszer edzősködhetnék, már legalább az is valami lenne.”

Norvég szurkolók csodája

A riport megtette hatását, Norvégiában a szurkolók rajongók közel 1,1 millió koronát (mintegy 36 millió forintot) gyűjtöttek össze a számára.

A Lilleström hivatalos szurkolói csoportja, a Kanari-Fansen által vezetett adománygyűjtő akcióban a norvég szurkolók mélyen a zsebükbe nyúltak, az akció sikeréről a klub kommunikációs vezetője, Morten Stokstad is beszámolt, aki elmondta, 4961 személy adakozott összesen.

A pénz egy részét már elküldték Baronnak, akit szeretnének saját lakáshoz juttatni.

Tisztában vagyok vele, hogy pénzt gyűjtöttek nekem, amit szeretném megköszönni

– mondta a kapus.

Olvasói sztorik