Nemzetközi foci

Dárdai csúnya vereséggel tért vissza, egyre kínosabb a Bayern

SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Nem sikerült Dárdai Pál visszatérése a Bundesligába, miután csapata, a Hertha csúfos, 4-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Werder Brementől. Mainzban kapott ki a Bayern München.

Nagyon készült Dárdai Pál a visszatérésre, a magyar szakember elmondta, gyakorolták a védekezést és a támadást, felmérte, kik azok a játékosok, akik képesek vezéregyéniséggé válni. Lehet, hogy ez így történt, de ez igazából nem izgatta fel a Werder Brement, amely az első pillanatoktól kezdve jelezte, esélyt sem ad ellenfelének. A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést Marvin Ducksch révén, a 29 éves csatár annyira belejött, hogy a 27., majd az 51. percben is betalált (0-3).

Mesterhármasa után Mitchell Weiser is beköszönt (0-4), s hogy nem lett kiütéses vereség, azt a berliniek egy jobb hajrának köszönhették, hiszen a 68. percben Jessic Ngankam, 11 perccel később pedig Dodi Lukébakio szépített (2-4).

Ennél is nagyobb meglepetés történt Mainzban, ahol a Bayern München úgy összeomlott a második félidőre, hogy végül sima vereséget szenvedett. Pedig az első játékrészben akár többgólos előnyt is szerezhetett volna, de be kellett érnie Sadio Mané találatával (0-1).

A 65. percig nem is volt gond, akkor azonban Yann Sommer kapus egy földre pattintott, nem túl erős lövést nem tudott megfogni, Ludovic Ajorque pedig közeli fejessel egyenlített (1-1). Megzavarodtak a bajorok, nyolc perccel később egy szép akció végén Leandro Barreiro megszerezte a hazaiaknak a vezetést (2-1), majd a 79. percben Aaron Caricol 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot – eldöntve ezzel a mérkőzést (3-1).

A Bayern sorozatban a negyedik tétmérkőzésén maradt nyeretlen, Thomas Tuchel kinevezése egyre értelmetlenebbnek látszik, hiszen hetedik mérkőzésén még mindig csak két győzelemnél jár – ezt Julian Nagelsmannal is hozta volna a csapat.

Bundesliga, 29. forduló

Mainz – Bayern München 3-1 (0-0)
gól: Ajourqe (65.), Barreiro (73.), Aarón Martín (79.), illetve Mané (29.)

 

Hoffenheim – Köln 1-3 (0-2)
gól: Dollberg (90+4.), illetve Kainz (18., 11-esből), Selke (39.), Thielmann (90+2.)

 

Bochum – Wolfsburg 1-5 (0-3)
gól: Broschinski (68.), illetve Svanberg (10., 56.), Kaminski (21.), Wimmer (33.), Waldschmidt (77.)

 

Hertha – Werder Bremen 2-4 (0-2)
gól: Ngankam (68.), Lukébakio (79., 11-esből), illetve Ducksch (6., 27., 51.), Weiser (63.)

 

Dortmund – Frankfurt 4-0 (3-0)
gól: Bellingham (19.), Malen (24., 66.), Hummels (41.)

 

Az állás:
1. Borussia Dortmund 29 66-39 60 pont
2. Bayern München 29 79-33 59
3. Union Berlin 28 43-31 52
4. RB Leipzig 28 53-35 51
5. SC Freiburg 28 41-37 50
6. Mainz 05 29 49-40 45
7. Bayer Leverkusen 28 51-41 44
8. VfL Wolfsburg 29 51-37 43
9. Eintracht Frankfurt 29 49-45 42
10. Borussia Mönchengladbach 28 43-45 36
11. 1. FC Köln 29 40-47 35
12. Werder Bremen 29 47-56 35
13. FC Augsburg 29 38-54 30
14. TSG Hoffenheim 29 39-50 29
15. VfL Bochum 29 32-66 27
16. VfB Stuttgart 29 36-51 25
17. Schalke 04 28 26-52 24
18. Hertha BSC 29 35-59 22

Kapcsolódó
Klubrekordot ért el a Dortmund, ismét vezeti a Bundesligát
Kihasználta a Bayern München bukását.
Olvasói sztorik