Nemzetközi foci

Fél perc alatt lábon lőtte magát az Arsenal, majd őrült hajrával pontott mentett, mégsem örülhet

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

A rendes játékidő utolsó perceiben állt fel kétgólos hátrányból az Arsenal a Southampton ellen a Premier League 32. fordulójában.

Hatalmas Ramsdale-hiba után szerzett vezetést fél perc után a Southampton: az Arsenal kapusa odapasszolta a labdát a 16-osnál ólálkodó Alcaraznak, aki köszönte a lehetőséget, és kihasználta a helyzetet.

Nem ez volt a leggyorsabb gól, amit az Arsenal kapott idén, mert márciusban a Bournemouth kilenc másodperc után talált be Mikel Arteta csapatának.

A 14. percben még nagyobb bajba került a Premier League listavezetője, Alcaraz ezúttal a gólpasszt jegyezte, a gólt pedig a korábban a londoniaknál játszó Walcott.

Viszonylag gyorsan éledt a sokkból az Arsenal, mert a 20. percben Saka beadása után Martinelli szép kapáslövéssel szépített.

Hiába volt 70 százalékos labdabirtoklása az Arsenalnak, mert a kapu előtt elfogyott a tudomány, és egyenlítés helyett újabb Soton-gól esett: a horvát Caleta-Car egy szöglet után fejelt a hazai kapuba.

Volt azonban még fordulat a meccsben, az Arsenal ugyanis a 88. percben Ödegaard okos csavarásával feljött egy gólra, majd két perccel később Saka passzolt be egy kipattanót.

És a hosszabbításban majdnem megnyerte a hazai csapat, Trossard lövését a kapufa mentette, majd Nelson próbálkozása pattant centikkel mellé. A 90+9. percben Gabriel Jesus került a földre a 16-oson belül, de hiába reklamáltak a hazai játékosok, a bíró nem fújt büntetőt, így 3-3 lett a vége.

Az Arsenal zsinórban harmadszor ért el döntetlent, és vesztett pontok tekintetében már a második Manchester City áll jobban, amelynek öt pont a hátránya, de két meccsel kevesebbet játszott. A City a hétvégén nem lép pályára a PL-ben, mert az FA Kupa elődöntőjében lesz érdekelt a másodosztályú Sheffield United ellen.

Premier League, 32. forduló:

Arsenal – Southampton 3-3 (1-2)
gól: Martinelli (20.), Ödegaard (88.), Saka (90.), illetve Alcaraz (1.), Walcott (14.), Caleta-Car (66.)

Olvasói sztorik