Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Kínos” – az öltözőben tartott fejmosást a Chelsea tulajdonosa

John Walton/PA Images via Getty Images
John Walton/PA Images via Getty Images

Az újabb edzőváltás sem segített a Chelsea labdarúgócsapatán, amely Frank Lampard irányításával mind a három mérkőzését elveszítette. A Brighton elleni 2-1-es zakót követően maradt a csapat a 11. helyen a Premier League-ben és 14 pont a hátránya az ötödik, már nemzetközi kupaindulást érő helyen álló Tottenham mögött.

A Telegraph cikke szerint a szombati bajnokit követően a klub társtulajdonosai, Todd Boehly, Behdad Eghbali és Hansjorg Wyss is felkeresték a londoni csapat öltözőjét. Hagyták, hogy Lampard gyorsan kiértékelje a meccset, majd Boehly állt a játékosok elé, közölte velük, hogy a csapat jelenlegi helyzete a tabellán kínosnak nevezhető, noha az új tulajdonosok már több mint 600 millió fontot költöttek a keret megerősítésére.

Próbált azért pozitív hangot is megütni, miszerint a Real Madrid ellen lehet kozmetikázni, ehhez persze jó lenne továbbjutni a Bajnokok Ligájában.

Mivel a Chelsea a bajnokságban nagyon messze van ettől, illetve minden hazai kupasorozatból kiesett, a BL megnyerése lehetne egy menekülő útvonal a nemzetközi kupaporondra. Csakhogy az angol csapat Spanyolországban kétgólos hátrányt szedett össze a visszavágón, ráadásul Carlo Ancelotti irányításával eddig mindössze egy egyenes kieséses párharcot veszített el a Real a BL-ben, a Juventus elleni elődöntőt 2015-ben.

Olvasói sztorik