Nemzetközi foci

Hat gólt rúgva nyert a Liverpool, Szalah rekordot döntött

Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images
Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Négy nyeretlen bajnokit követően tudott ismét nyerni a Liverpool a Premier League-ben, Jürgen Klopp csapata idegenben is magabiztos teljesítménnyel és 6-1-es győzelemmel vágott vissza a Leeds Unitednek az őszi, hazai vereségért.

A 7. percben a Leeds előtt adódott az első komoly lehetőség, Rodrigo fejesét azonban védeni tudta Alisson. A Poolnak türelmesen kellett fociznia, míg megtalálta a rést a hazai védelmen, a 35. percben azonban egy labdaszerzés után Gakpo megszerezte a vezetést (bár Alexander-Arnold karjára pattant a labda a támadás során, a hazaiak vitatták is a gól jogosságát), majd gyorsan sikerült rárúgni a második gólt is, Szalah a 39. percben volt eredményes.

Az egyiptomi klasszis rekordot döntött, ez volt a 106. találata, amit bal lábbal szerzett, így Robbie Fowler korábbi csúcsát adta át a múltnak. Rajtuk kívül senki nem lépte át a százas határt.

A magabiztos vezetést tudatában a második félidő legelején sikerült a liverpooli védelemnek összehoznia egy szépítő gólt az ellenfélnek, de aztán a vendégcsapat újra beindult, Jota, Szalah, majd ismét Jota vette be a hazai kaput, és még el is vettek egy gólt les miatt az egyiptomi támadótól. A legvégén a csereként beállt Núnez is állította be az 1-6-os végeredményt, Alexander-Arnold az 50. asszisztját adta a PL-ben.

A Liverpool legutóbb március 5-én győzött a bajnokságban, amikor a Manchester Unitedet verte 7-0-ra. Azóta kikapott a Bournemouth és a Manchester City ellen, valamint leikszelt a Chelsea-vel és az Arsenallal, miközben kiesett a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájából. A csapat jelenleg a nyolcadik a PL-ben. A Leeds csak a 16., mindössze két ponttal van a kiesőhelyek előtt.

Premier League, 31. forduló

Leeds United – Liverpool 1-6 (0-2)

 

A tabella:
1. Arsenal                 31    74-31   74 pont
2. Manchester City         30    78-28   70
3. Manchester United       30    46-37   59
4. Newcastle United        30    48-24   56
5. Tottenham Hotspur       31    57-45   53
6. Aston Villa             31    44-40   50
7. Brighton                29    54-37   49
8. Liverpool               30    56-36   47
9. Brentford               31    47-42   43
10. Fulham                  30    42-41   42
11. Chelsea                 31    30-33   39
12. Crystal Palace          31    31-40   36
13. Wolverhampton Wanderers 31    26-42   34
14. Bournemouth             31    31-59   33
15. West Ham United         30    29-41   31
16. Leeds United            31    40-60   29
17. Everton                 31    24-46   27
18. Nottingham Forest       31    24-56   27
19. Leicester City          31    41-55   25
20. Southampton             31    24-53   23

Olvasói sztorik