Nemzetközi foci

Kétgólos előnyt herdált el a tizenegyest is rontó Arsenal

Ben Stansall / AFP
Ben Stansall / AFP

Hiába vezetett két góllal, végül döntetlent játszott az Arsenal a West Ham United otthonában.

Tökéletesen indult a meccs az Arsenal szempontjából, előbb egy szépen végigpasszolt akciót Gabriel Jesus fejezett be közelről, majd Martinelli remek beadását Ödegaard húzta be a levegőből, úgyhogy 10 perc után már két góllal ment a PL listavezetője.

A West Ham tizenegyesből szépített: Partey szórta el a labdát, majd Paqueta átesett a bevetődő Gabrielen, a büntetőt pedig Benrahma begurította.

A második félidő elején kezezés miatt az Arsenal is kapott egy tizenegyest, de Saka a jobb kapufa mellé emelt.

A kihagyott büntető pedig megbosszulta magát: két perccel később ugyanis Bowen hasonló gólt szerzett, mint Ödegaard az elején, egy védelem mögé ívelt labdát ballal, kapásból vállalt el, és neki volt igaza.

A 2-2-es döntetlen azt jelenti, hogy az Arsenal előnye négy pont a Manchester City előtt, amely egy meccsel kevesebbet játszott. A két csapat április 26-án a City otthonában, az Etihad-stadionban találkozik majd, ott sok minden eldőlhet.

Premier League, 31. forduló:

West Ham United – Arsenal 2-2 (1-2)
gól: Benrahma (33., 11-esből), Bowen (54.), illetve Gabriel Jesus (7.), Ödegaard (10.)

 

Nottingham Forest – Manchester United 0-2 (0-1)
gól: Antony (32.), Dalot (76.)

 

szombaton játszották:
Manchester City – Leicester City 3-1 (3-0)
Aston Villa – Newcastle United 3-0 (1-0)
Chelsea – Brighton 1-2 (1-1)
Everton – Fulham 1-3 (1-1)
Southampton – Crystal Palace 0-2 (0-0)
Tottenham Hotspur – Bournemouth 2-3 (1-1)
Wolverhampton Wanderers – Brentford 2-0 (1-0)

 

hétfőn játsszák:
Leeds United – Liverpool FC 21.00

 

A tabella:
1. Arsenal 31 74-31 74 pont
2. Manchester City 30 78-28 70
3. Manchester United 30 46-37 59
4. Newcastle United 30 48-24 56
5. Tottenham Hotspur 31 57-45 53
6. Aston Villa 31 44-40 50
7. Brighton 29 54-37 49
8. Liverpool 29 50-35 44
9. Brentford 31 47-42 43
10. Fulham 30 42-41 42
11. Chelsea 31 30-33 39
12. Crystal Palace 31 31-40 36
13. Wolverhampton Wanderers 31 26-42 34
14. Bournemouth 31 31-59 33
15. West Ham United 30 29-41 31
16. Leeds United 30 39-54 29
17. Everton 31 24-46 27
18. Nottingham Forest 31 24-56 27
19. Leicester City 31 41-55 25
20. Southampton 31 24-53 23

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik