Nemzetközi foci

Kiskorúval erőszakoskodott, kirúgták az izraeli válogatott kapust

Botrány rázta meg a görög futballt, a Sport24.gr portál információja szerint aljas tettet követett el Boris Klaiman, az élvonalbeli Volosz izraeli válogatott kapusa.

A klub már bejelentette, hogy szerződést bont a kapussal, a portál úgy tudja, azért, mert a 32 éves, ukrán születésű labdarúgó szeméremsértő cselekményeket követett el egy kiskorú lány ellen egy éjszakai szórakozóhelyen, ráadásul kábítószert is találtak nála.

Az eset állítólag hajnali öt órakor történt, amikor egy iskolai kiránduláson Görögországban tartózkodó belgiumi diákcsoport egy éjszakai klubban szórakozott,

ahol Klaiman először trágár megjegyzéseket tett a 17 éves lánynak , majd rendőrségi források szerint erőszakoskodott vele és szexuálisan bántalmazta.

A lány feljelentést tett, a rendőrök pedig letartóztatták az egyszeres izraeli válogatott kapust.

A klub közleményében nem indokolta, miért kezdeményezte Klaiman, illetve a portugál védő, Joao Rodrigo Pereira Escoval szerződésének felbontását.

A Volosz a görög élvonal rájátszásának felsőházában a 6. helyen áll, és a legjobb esetben is csak az ötödik lehet (nagy harcban áll az Arisszal), a negyedik helyezett PAOK ugyanis már 20 pontos előnyben van hozzá képest.

Olvasói sztorik