Nemzetközi foci bajnokok ligája

Álomgóllal indított, kiütötte a City a Bayern Münchent

Catherine Ivill/Getty Images
Catherine Ivill/Getty Images
A Manchester City hazai pályán került 3-0-s előnybe a Bayern München elleni párharcban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az Inter a Benfica otthonában győzött 2-0-ra.

Ha egy félidő után gólokkal vezetett volna a City, a német rivális akkor sem szólhatott volna egy rossz szót sem. Ugyan a labda többet volt a vendégcsapatnál (48-52%), az első pillanattól kezdve agresszívan fellépő angol csapat dolgozott ki több és minőségi lehetőséget, Rodri káprázatos lövésével pedig a vezetést is megszerezte a 27. percben. A kétgólos különbségtől Sommer mentette meg csapatát, a földön ülve, lábbal hárította Gündogan közeli próbálkozását.

Rodri gólja:

A második félidő eleje egészen furcsán alakult, ugyanis a Bayern eléggé megnyomta az első perceket, miközben sokat hibázott mind a két csapat, aminek az lett a következménye, hogy több helyzet is volt mind a két oldalon. Eleinte Edersonnak és a City-védelemnek kellett nagy melót beletennie az állás megőrzésébe, majd Sommer mutatott be két nagy bravúrt is.

Upamecano hibája aztán eldöntötte a párharc első meccsét, a 70. percben ugyanis eladta a labdát saját térfelén, Grealish sarkazva ugratta ki Haalandot, ő pedig lövés helyett inkább a tizenhatos túloldalán érkező Bernardo Silvát játszotta meg, aki lendületből érkezve bólintott a léc alá.

Itt mintha megtört volna ezen az estén a Bayern München, ugyanis a következő nagy helyzetet is manchesteri oldalon jegyezhettük fel, a csereként beállt Álvarez lapos lövését tolta ki Sommer az alsó sarok elől. De nem tudta sokáig tartani magát a Bayern, egy szöglet után a középre tett labdát Stone fejelte le, amit Haaland közelről a kapuba passzolt.

A norvég csatárnak ez a 45. gólja volt a szezonban minden sorozatot figyelembe véve, ami a legtöbb egy Premier League-játékostól.

És még fért bele a folytatásba Sommer-védés is, illetve beállt csereként a vendégcsapatba az a Cancelo, aki a télen Manchestertből Münchenbe került kölcsönbe, minden labdaérintésénél kifütyülték. A Bayern München, amely nemrég váltotta le Julian Nagelsmannt és nevezte ki Thomas Tuchelt, először veszített el BL-meccset a szezonban.

Ezzel egy időben az Inter a Benfica otthonában szerzett kétgólos előnyt. Az olaszok a kevés helyzetet hozó első félidőben még csak el sem találták a kaput, de aztán a fordulást követően Barella fejjel vezetést szerzett. A szezon egyik legmeghatározóbb Benfica-játékosa, Joao Mário a hajrában még beleütött kézzel a labdába, a megítélt tizenegyest Romelu Lukaku értékesítette.

Bajnokok Ligája-negyeddöntő, 1. mérkőzések

Manchester City (angol)-Bayern München (német) 3-0 (1-0)
gól: Rodri (27.), Silva (70.), Haaland (77.)

 

Benfica (portugál)-Internazionale (olasz) 0-2 (0-0)
gól: Barella (51.), Lukaku (82., 11-esből)

Olvasói sztorik