Nemzetközi foci

Az Arsenal nem sokáig hagyta örülni a Manchester Cityt

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP

Az Arsenal 4-1-re győzött a Leeds ellen, és ezzel visszaállította a nyolcgólos előnyét a Liverpoolt szintén 4-1-re verő – egy mérkőzéssel kevesebbet teljesítő – Manchester Cityvel szemben.

A BBC tudósítása szerint az első félórában a Leedsnek voltak kecsegtetőbb helyzetei, mégis az Arsenal szerzett vezetést, amikor Gabriel Jesus belőtte az általa kiharcolt tizenegyest.

A brazil támadónak október elseje óta ez volt az első gólja klubjában.

A második félidő elején Martinelli beadására a hosszú oldalon White ért oda, akinek a léc is besegített, majd nyolc perccel később Trossard centerezése után Gabriel Jesus pofozta be a labdát. A Leeds Kristensen révén szépített, de erre volt válasza a meccs végén az Arsenalnak, Xhaka fejesgóllal állította be a 4-1-es végeredményt.

Az Arsenal zsinórban hetedik bajnokiját nyerte meg (és ezeken hatszor is eljutott legalább három gólig), vagyis úgy tűnik, jól kezeli a nyomást Mikel Arteta csapata.

A jó formában lévő, nemzetközi kupaszereplésre hajtó csapatok csatáján a Brighton odahaza gólgazdag döntetlent játszott a Brentforddal, míg a kiesés ellen küzdő Crystal Palace kispadján győzelemmel mutatkozott be a régi-új vezetőedző, a 75 éves Roy Hodgson.

A Palace Mateta révén csak a 90+4. percben vitte be a győztes találatot, pedig a statisztika alapján felborult a pálya: 31-3 volt a kapura lövések aránya a londoniak javára.

Az utolsó szombati meccsen a Chelsea otthon bukott orra az Aston Villa ellen, és ezzel visszacsúszott a tabella második felébe.

Premier League, 29. forduló:

Arsenal – Leeds United 4-1 (1-0)
Bournemouth – Fulham 2-1 (0-1)
Brighton – Brentford 3-3 (2-2)
Crystal Palace – Leicester City 2-1 (0-0)
Nottingham Forest – Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-0)
Manchester City – Liverpool 4-1 (1-1)
Chelsea – Aston Villa 0-2 (0-1)

 

vasárnap:
West Ham United – Southampton 15.00
Newcastle United – Manchester United 17.30

 

hétfő:
Everton – Tottenham Hotspur 21.00

 

A tabella:
1. Arsenal 29 70-27 72 pont
2. Manchester City 28 71-26 64
3. Manchester United 26 41-35 50
4. Tottenham Hotspur 28 52-40 49
5. Newcastle United 26 39-19 47
6. Brighton 26 49-34 43
7. Brentford 28 46-37 43
8. Liverpool 27 48-33 42
9. Aston Villa 28 37-39 41
10. Fulham 28 39-39 39
11. Chelsea 28 29-30 38
12. Crystal Palace 29 24-39 30
13. Wolverhampton Wanderers 29 23-42 28
14. Nottingham Forest 28 23-50 27
15. Bournemouth 28 27-55 27
16. Leeds United 28 36-48 26
17. Everton 28 22-40 26
18. Leicester City 28 39-49 25
19. West Ham United 26 24-34 24
20. Southampton 28 23-46 23

Olvasói sztorik