Nemzetközi foci

Ronaldo szerint ráfért a frissítés a portugál válogatottra

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
Várhatóan csütörtökön ünnepli 197. válogatott mérkőzését Cristiano Ronaldo, a portugálok világklasszisa, aki ott lesz a Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Ronaldo elmondta, hogy külön motiválta, hogy a válogatott új szövetségi kapitánnyal, Roberto Martínezzel folytatja, és nem is csalódott a szakemberben.

„Jól érzem magam, ezért vagyok itt. Ha nem lennék jó állapotban, nem kaptam volna meghívást” – mondta.

„Jelenleg Szaúd-Arábiában játszom, és nem fogok hazudni, ez nem a Premier League. Ugyanakkor egy nagyon is versenyképes bajnokság, pozitívan meglepődtem. Jók a csapatok, a külföldi játékosok minőséget hoznak, és ha a tervek szerint folytatják, néhány éven belül minden bizonnyal a világ ötödik-hatodik legjobb ligája lehet.”

Az ötszörös aranylabdás nem titkolta örömét, hogy Fernando Santos hosszú kapitánysága után új szakvezetővel folytatja a válogatott.

Lendületesek az edzések, más mentalitású a stáb, van frissesség és új ötlet. Ennyi év után kell a változtatás, nagyon bízom benne, hogy a dolgok jól alakulnak, és ez az új generáció sok mindent nyer majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik