Nemzetközi foci

Elszállt a gólszerző agya, a MU pedig köszönte szépen, és bemasírozott az elődöntőbe

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

Kettős emberelőnyben fordította meg a Manchester United a Fulham elleni FA Kupa-negyeddöntőt.

A MU nagyon sokáig bűnrosszul játszott, a Fulham pedig egy szöglet után az 50. percben előnybe került Mitrovic révén.

A fordulat akkor állt be, amikor Sancho a kapust is kicselezve akart a hálóba lőni, de a gólvonalon Willian blokkolta a próbálkozást. A bíró először szögletet ítélt, de a VAR-szobából kihívták megnézni az esetet. A Fulham edzője, Marco Silva olyan vehemensen reklamált, hogy piros lapot kapott, majd ugyanígy járt Willian is, mivel a spori a lassítások visszanézése után úgy ítélte meg, a brazil játékos kezezett.

Ettől Mitrovic agya is elszállt, először csak verbálisan osztotta a bírót, majd finoman meg is lökte, úgyhogy ő is mehetett az öltözőbe. A megítélt tizenegyest Bruno Fernandes lőtte be.

A MU meglovagolta a számára kedvező hullámot, és Shaw beadása után Sabitzer a kapunak háttal ért bele sarokkal a labdába, a bravúros mozdulat után pedig már a United vezetett. Willian piros lapja és a MU-ban először eredményes osztrák játékos gólja között mindössze 265 másodperc telt el.

A végén a Fulham még mindent megpróbált, de a hosszabbításban Fernandes révén ismét a MU szerzett gólt, így a manchestieriek rekordot jelentő harmincegyedik alkalommal jutottak be az elődöntőbe. Ahol a Grimsby ellen 5-0-ra nyerő Brighton lesz az ellenfél. A másik ágon a Manchester City a Sheffield Uniteddel találkozik.

FA Kupa, negyeddöntő:

Sheffield United (2. osztály) – Blackburn Rovers (2.) 3-2 (1-1)
Brighton – Grimsby Town (4.) 5-0 (1-0)
Manchester United – Fulham 3-1 (0-0)

 

szombaton játszották:
Manchester City – Burnley (2.) 6-0 (2-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik