Nemzetközi foci bajnokok ligája

Klopp szerint egy százalék esélyük van a Real ellen, de nem adják fel

Alvaro Medranda/Eurasia Sport Images / Getty Images
Alvaro Medranda/Eurasia Sport Images / Getty Images

Rendkívül nehéz helyzetből várja a visszavágót a Liverpool a Real Madrid ellen. A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharc három héttel ezelőtti első meccsén az angolok 2-0-ra vezettek, aztán a spanyol címvédő beindult és végül nemcsak fordított, hanem 5-2-re nyert az Anfield Roadon. Jürgen Klopp akkor arról beszélt, lényegében eldőlt a továbbjutás, keddi sajtótájékoztatóján viszont már valamivel pozitívabb hangot ütött meg.

„Három hete valóban azt mondtam, de most itt vagyunk, tudjuk, hogy meccs lesz, ha csak egy százalék esélyünk van, akkor bizony megpróbáljuk.

A teremben ülők közül mindenki azt gondolja, hogy semmi esélyünk. Ha én vagyok az egyedüli, aki szerint egy kicsi azért mégis van, az teljesen rendben van.

A Real Madridról beszélünk, három gól az előnye. Ez nem épp az a helyzet, amire vágyik az ember, ugyanakkor semmi veszítenivalónk. Hitünk van, és egy kicsike esélyünk” – mondta a német menedzser.

A Liverpool a Realtól elszenvedett vereség után a Premier League-ben egymás utáni három meccsen maradt veretlen, sőt a harmadikon 7-0-ra verte a Manchester Unitedet. A szerdai meccsre viszont nem sikerült jól a felkészülés, szombaton ugyanis 1-0-ra kikapott a kiesés elkerüléséért küzdő Bournemouth vendégeként. A Madrid ezzel szemben otthon 3-1-re legyőzte az Espanyolt, és változatlanul kilencpontos a lemaradása a La Liga tabelláján az éllovas és ősi rivális Barcelona mögött.

Carlo Ancelotti, a Real trénere csak David Alabára nem számíthat a visszavágón, Kloppnak pedig javarészt azokat kell nélkülöznie, akik már régóta sérültek, új hiányzó a belső védő Joe Gomez lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik