Nemzetközi foci

Casemiro teljesen megvadult Manchesterben, újabb eltiltás vár rá

Darren Staples / AFP
Darren Staples / AFP
Ha hinni lehet a Transfermarkt statisztikáinak, akkor pályafutása 504 tétmérkőzésén mindössze kétszer kapott piros lapot Casemiro, a brazilok 69-szeres válogatott középpályása, de ezt a kettőt egy hónapon belül, a Manchester Unitedben.

Korábban a Sao Paulóban, a Portóban és a Real Madridban sem a durvaságáról volt híres, a Premier League azonban kihozta belőle a rosszabbik énjét.

Február 4-én a Crystal Palace elleni mérkőzésen villant először a piros lap, amikor megragadta Will Hughes nyakát – ezen tettéért hárommeccses eltiltással sújtotta a fegyelmi bizottság.

Vasárnap aztán tetézte bűnét, ezúttal Carlos Alcarazra (Southampton) csúszott rá nyújtott lábbal, és ugyan Anthony Taylor játékvezető először sárgát adott neki, videózás után megváltoztatta az ítéletét.

Ez azt jelenti, hogy a szezonbeli második piros lapot már négymeccses eltiltás követ, azaz Casemiro kihagyja a jövő hétvégén a Fulham elleni FA-kupa-negyeddöntőt, illetve a Newcastle, a Brentford és az Everton elleni bajnokit.

A megfogyatkozott ManUnited nem is tudta legyőzni a Southamptont, a harmadik helyen álló csapat végül csak gól nélküli döntetlent játszott a vendégekkel.

Az Arsenal ugyanakkor sorozatban ötödik bajnokiját is megnyerte, miután 3-0-ra legyőzte a városi rivális Fulhamet. Leandro Trossard három gólpasszal járult hozzá a listavezető sikeréhez.

A Newcastle öt nyeretlen bajnoki után gyűjtötte be ismét a három pontot, mert 2-1-re legyőzte a vendég Wolverhamptont.

Premier League, 27. forduló

Fulham – Arsenal 0-3 (0-3)
gól: Gabriel (21.), Martinelli (26.), Ödegaard (45+2.)

 

Manchester United – Southampton 0-0

 

West Ham United-Aston Villa 1-1 (1-1)
gól: Watkins (17.), illetve Benrahma (26., 11-esből.)

 

Newcastle United – Wolverhampton 2-1 (1-0)
gól: Isak (26.), Almirón (79.), illetve Hvang (70.)

Olvasói sztorik