Nemzetközi foci

A Leverkusen játékosa a Fradi legyőzése után: Ez egy jó kupasorozat, gyorsan lehet nyerni egy trófeát

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Már a végső diadalról álmodik a Bayer Leverkusen, miután 2-0-ra legyőzte a vendég Ferencvárost csütörtökön a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

„Ez egy jó kupasorozat, gyorsan lehet nyerni egy trófeát” – jelentette ki a középpályás Nadiem Amiri a meccs után. „Tavaly láthattuk a Frankfurt sikerét, amely bennünket is motivál”.

Xabi Alonso vezetőedző valamivel józanabbul tekintett vissza a párharc első felvonására:

Nem volt látványos a teljesítményünk, de komolyan és hatékonyan játszottunk. Európában ez a legfontosabb. Természetesen tudunk jobban is játszani, de néha jobb az, ha nem kapunk gólt, és kihasználjuk a kevés adódó lehetőségünket

– tette hozzá a németek edzője.

Az ezúttal eltiltott Robert Andrich az öltözőben „piszkos győzelemről” beszélt, az első gólt szerző Kerem Demirbay pedig nevetve közölte: „Nem mondok ellent a cimborámnak. Éretten futballoztunk, és egy olyan folyamatban vagyunk, amelynek a végén érettek leszünk a legnagyobb színpadhoz is” – mondta sokat sejtetően.

A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.

Olvasói sztorik