Nemzetközi foci

Véget ért az ártatlanul bebörtönzött futballista kálváriája

Hani AL-OBEIDI / AFP
Hani AL-OBEIDI / AFP
Talán véget ért Joseph Amoako elképesztő kálváriája: a nemi erőszak miatt kétéves börtönbüntetését töltő ghánai labdarúgóról kiderült, hogy ártatlan.

A 20 éves középpályás 2021 októberében csatlakozott a ghánai élvonal egyik legjobb csapatához, az Asante Kotokóhoz, amellyel hároméves szerződést kötött. Klubja 2022 februárjában egy évre kölcsönadta a svéd élvonalbeli Helsingborgs IF-nek, ám mindössze kilenc mérkőzésen szerepelt.

A játékost tavaly ősszel azzal vádolták meg, hogy megerőszakolt egy 16 éves svéd lányt, így a helsingborgi kerületi bíróság december 29-én két év börtönbüntetéssel és 10 év kitoloncolással sújtotta.

A klub októberében előbb felfüggesztette, majd őrizetbe vételekor felbontotta a szerződését. Kezdetben két helsingborgi játékos ellen indult nyomozás, de az egyik afrikai futballistát a kihallgatása után elengedték, így Amoako maradt az egyedüli gyanúsított.

A héten aztán az ügynöke jelezte a sajtónak, hogy Amoakót szabadon bocsátották, miután kiderült, hogy a lány hazudott, azaz a futballistát jogtalanul ítélték el.

A labdarúgó várhatóan hamarosan visszatér Ghánába, ahol folytatja pályafutását.

Olvasói sztorik