Nemzetközi foci

„Egy edző nem idióta!” – örökre emlékezetes marad a Bayern-edző őrjöngése

Frank Mächler/picture alliance via Getty Images
Frank Mächler/picture alliance via Getty Images
1998. március 10-én olyan beszédet mondott a sajtótájékoztatón a Bayern München labdarúgócsapatának edzője, Giovanni Trapattoni, amelyre se addig, se azóta nem akadt példa. Az olasz mester örökre bevonult a futballtörténelembe.

1998. március 10-én, kedden, a Bayern sajtóközpontjában semmi sem utalt arra, hogy sporttörténelmi félóra következik. Ugyan Giovanni Trapattoni, a müncheniek akkori olasz edzője kissé feszültnek tűnt, izgatottan kérdezte a klub sajtósát, az egyik mikrofon kábelével bajlódó Markus Hörwicket, mikor készül már el.

Aztán ő belekezdett… Hörwick később azt mondta, hogy korábban voltak rossz érzései, gyanította, hogy Trap mester ideges, de erre a tűzijátékra ő sem számított.

Trapattoni elmondta a leghíresebb beszédet, amit a német futball valaha megélt.

A Bayern München címvédőként kezdte az 1997-98-as szezont, amelyben azonban egyszer sem állt az első helyen. A bajnokságot egy hazai, Kaiserslautern elleni vereséggel kezdte, majd a Mönchengladbach ellen csak döntetlen jött össze, és ugyan onnantól kezdve ment a szekér, csak loholt a ’Lautern után.
1998 elején aztán jött egy hullámvölgy, előbb a Hertha, majd a Köln, végül a Schalke is legyőzte, a sorozatban elszenvedett három vereség (plusz a Dortmund ellen gól nélküli döntetlen a BL-negyeddöntő első mérkőzésén) pedig kihozta az állatot az olasz mesterből.

Trapattoni egy szuszra leszámolt három Európa-bajnok klasszisával, Mario Baslerrel, Mehmet Scholl-lal és Thomas Strunzcal. A három játékos bűne az volt, hogy a Schalke elleni 1-0-s zakó után bírálta a taktikát.

Elegem van abból, hogy állandóan védelmezzem őket és magamra vállaljam a felelősséget. Egy edző nem idióta, egy edző látja, hogy mi történik a pályán.

Ez a három játékos nem érdemli meg, hogy játszassam őket. Basler, Scholl és Strunz olyan volt a Dortmund ellen, mint három üres üveg!” – idézte a Nemzeti Sport két nappal később.

Arcanum.hu Nemzeti Sport, 1998. március 12.

„Tudják, hogy az olasz klubok miért nem érdeklődnek utánuk? Egyszerűen azért, mert számtalan alkalommal látták őket rosszul játszani….”

A sajtó szerint a labdarúgók a túl defenzív játékra panaszkodtak, mire Trap kijelentette, a Bundesliga egyik csapata sem játszik offenzívabban náluk.

Mit akar ez a Strunz? Két év óta állandóan sérült, mindössze tíz meccsen szerepelt!

A sajtó képviselői köpni-nyelni sem tudtak, és mire felocsúdtak volna, nem is kérdezhettek, Trapattoni ugyanis felállt és elviharzott.

A Bayern végül kiesett a BL-ből, miután a negyeddöntő visszavágóján hosszabbításban 10-ra kikapott a Dortmundtól, a bajnokságban ezüstérmet szerzett, de legalább a Német Kupát behúzta.

A következő idényt azonban már Ottmar Hitzfelddel a kispadon kezdte meg.

Olvasói sztorik