Nemzetközi foci

A horvát futball történetének egyik topbüntetését kaphatja az egykori DVSC-csatár

Botrányos körülmények között ért véget péntek este az Istra 1961–Rijeka horvát bajnoki. A mérkőzést a vendégek 2-0-ra megnyerték, a hazaiak pedig kettős emberhátrányban fejezték be a mérkőzést. A 71. percben Frano Mlinar kapott piros lapot, míg a 90. percben Ante Erceg megkapta második sárga lapját.

A 33 éves támadó azonban nem akarta ezt tudomásul venni, ezért odalépett Jakov Titlic játékvezetőhöz, és előbb elvette tőle azt a papírlapot, amire jegyzetelt és a földre dobta, majd felvette és apró darabokra tépte. A játékos az oldalvonalnál levette a mezét és a földhöz vágta, úgy vonult be az öltözőbe.

A Sportske novosti azt írta, a botrányos incidens csak valamivel enyhébb, mint az eddigi legdurvább eset: 1997-ben Robert Loncar úgy megütötte Darko Cvitkovic játékvezetőt, hogy kiverte az egyik fogát.

A tavaly nyáron Debrecenbe igazoló, azonban a tulajdonosváltás után mindössze 33 nap után távozó támadó az öltözőfolyosón tovább tetézte bűnét, amikor verbálisan is rátámadt a játékvezetőre.

Baszd meg az anyád, te tolvaj!

– idézte a meccs jegyzőkönyvében a hallottakat a játékvezető.

A portál szerint a horvát szövetség fegyelmi szabályzata kimondja, hogy a játékvezető meglökése és/vagy megsértése egytől öt hónapig terjedő eltiltással sújtható. Azonban miután Erceg a találkozó után is zaklatta a bírót, ez súlyosbító körülménynek számít, amely magasabb büntetést vonhat maga után.

Amennyiben a fegyelmi bizottság úgy ítéli meg, hogy Erceg esete a játékvezető elleni fizikai támadás volt, akkor hat hónaptól akár egy évig terjedő eltiltásban is részesülhet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik