Nemzetközi foci

Nemi erőszak miatt emeltek vádat a PSG játékosa ellen

Aurelien Meunier / Getty Images
Aurelien Meunier / Getty Images

Vádat emeltek nemi erőszak elkövetése miatt Asraf Hakimi, a Paris Saint-Germain marokkói labdarúgója ellen.

A hazája válogatottjával tavaly világbajnoki negyedik védőt csütörtökön hallgatta meg a nanterre-i ügyészség, amely ezt követően vádolta őt meg, és bírósági felügyelet alá helyezte. A bírósági felügyelet azt jelenti – amint azt az ügyészség közölte –, hogy a vádlójával nem léphet érintkezésbe, ugyanakkor akár el is hagyhatja az országot, írja az MTI.

Az eljárás egy 24 éves nő bejelentése alapján indult meg, aki azt állította, hogy a futballista szombaton megerőszakolta.

Hakimi ott volt pénteken a PSG edzésén. Klubja a támogatásáról biztosította őt, és jelezte, hogy bízik az igazságszolgáltatásban. Ügyvédje zsarolási kísérletről beszélt, egyúttal hangsúlyozta, védence határozottan tagadja az ellene felhozott vádat.

Olvasói sztorik