Nemzetközi foci

A Manchester United a Barcát, Laidouni csapata az Ajaxot verte ki az Európa Ligából

Alex Livesey - UEFA / UEFA via Getty Images
Alex Livesey - UEFA / UEFA via Getty Images

A Manchester United jutott be a legjobb 16 közé az Európa Ligában, miután az idegenbeli 2-2-es döntetlent követően hazai pályán, hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Barcelonát. A győztes gólt a szünetben becserélt Antony szerezte.

A két csapat az első meccsen a 0-0-s első félidőt követően egy káprázatos második 45 perccel ajándékozott meg bennünket, amely során két-két gól esett mindkét oldalon, azaz lényegében kezdődhetett minden elölről az Old Traffordon. A manchesteriek kellemetlen letámadással kezdtek, ez nem is ízlett annyira a Barcának, csakhogy aztán Bruno Fernandes teljesen felesleges lerántása után a katalánok rúghattak tizenegyest, és ugyan David De Gea beleért a labdába Robert Lewandowski lövése után, védenie nem sikerült.

Megfogta ez a bekapott gól a Unitedet, a több kulcsemberét is sérülés miatt nélkülöző Barcelona (amely csak hét mezőnyjátékost tudott a kispadra ültetni) pedig meggyőző teljesítménnyel tartotta kézben az irányítást.

A szünet után aztán borult minden: óriásit hibázott a vendégvédelem, Fernandes passzát pedig Fred remek ütemben tette maga elé, majd a kapuba lőtte a labdát – bár nem találta el jól, Marc-Andrá ter Stegen nem tudott védeni.

Felpörgött a Manchester, ám De Gea volt az, akinek nagyokat kellett védenie, előbb Kounde fejesét tolta ki, majd Kessie fejesét hárította. A 73. percben a hazaiak ragadták magukhoz a vezetést, Garnacho és Fred lövését még blokkolták a védők, Antonyét viszont már nem tudták – így aztán az angol csapat állt továbbjutásra a hajrá kezdetén.

A végül továbbjutást érő gól:

Pörögtek az események a lefújásig, ám a Barcelonának nem sikerült kiegyenlítenie. A spanyol bajnokságot vezető csapat így Bajnokok Ligája-csoportkörből való kiesést követően búcsúzott az Európa Ligától is.

Ott lesz a nyolcaddöntőben az Union Berlin is. A sérült Schäfer András nélkül, de a Ferencvárostól leigazolt Aissa Laidounival a kezdőben (65 percet játszott a tunéziai középpályás) sikerült 3-1-re legyőzni az Ajaxot az idegenbeli 0-0 után. Juranovic gólt lőtt és gólpasszt adott.

Az AS Roma is készülhet a folytatásra. José Mourinho csapata 1-0-s hátrányt szedett össze Salzburgban, de a visszavágón már az első félidőben a maga javára fordította a párharcot és végül 2-0-ra nyert. A továbbjutást érő gólt Paulo Dybala szerezte, de ami külön jó hír az olasz futball számára, hogy Leonardo Spinazzola az Európa-bajnoki önmagát idézte, mindkét gólt ő készítette elő.

Az Európa Liga döntőjét május 31-én a Puskás Arénában rendezik, a Ferencváros pedig csoportgyőztesként majd a legjobb 16 között folytatja a küzdelmet. A nyolcaddöntő sorsolása pénteken lesz.

Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók

Manchester United (angol)-FC Barcelona (spanyol) 2-1 (0-1)
gól: Fred (47.), Antony (73.), illetve Lewandowski (18., 11-esből)

Továbbjutott: a Manchester United 4-3-as összesítéssel.

 

Union Berlin (német)-Ajax Amsterdam (holland) 3-1 (2-0)
gól: Knoche (20., 11-esből), Juranovic (44.), Doekhi (50.), illetve Kudus (47.)

Tj.: az Union Berlin 3-1-es összesítéssel.

 

AS Roma (olasz)-Salzburg (osztrák) 2-0 (2-0)
gól: Belotti (33.), Dybala (40.)

Tj.: az AS Roma 2-1-es összesítéssel.

 

Rennes (francia)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-1 (0-0, 1-0, 1-0) – 11-esekkel: 4-5
gól: Toko Ekambi (52.), Salah (106.), illetve Belocian (119., öngól)

Továbbjutott: a Sahtar Donyeck 3-3-as összesítéssel, 11-esekkel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik