Nemzetközi foci

Paulo Sousában látja a megmentőt a veszélyben lévő olasz csapat

Jorge Rodrigues / AGIF / AGIF via AFP
Jorge Rodrigues / AGIF / AGIF via AFP

Az olasz labdarúgó-bajnokság csapatai közül a Salernitana és a Spezia is menesztette vezetőedzőjét.

A salernói klub szerda este, egy hónapon belül másodszor vált meg Davide Nicolától, akit legutóbb a klubelnök Danilo Iervolino – menesztése után – két nappal később visszavett a pozíciójába.

A 49 éves szakember azonban nem tudott élni a második lehetőségével, mert azóta négy összecsapásából hármat elvesztett az együttese, amely így a 16. helyre esett vissza a tabellán, és csupán négy pont választja el a kiesőzónától. Utódjául a portugál Paulo Sousát nevezték ki, aki vasárnap a Lazio ellen mutatkozik be.

Sousa korábban dolgozott a magyar bajnokságban is, 2011 júliusa és 2013 januárja között a Videoton edzője volt.

Azóta számos csapatnál megfordult, többek között a Serie A-ban is, a Fiorentinánál 2015 és 2017 között, legutóbb pedig a brazil Flamengót irányította, de csak fél év jutott neki (igaz, azóta már az utódját is lecserélte a Flamengo).

A Spezia szintén a váltás mellett döntött: Luca Gottinak ugyancsak a gyenge eredmények miatt kellett felállnia a kispadról, mivel csapata legutóbbi hét meccséből egyet nyert meg. A 17. helyen álló klub még nem nevezett ki új szakembert a posztra.

Olvasói sztorik