Nemzetközi foci

Pep Guardiola a Premier League többi klubját hibáztatja, amiért csalással vádolták meg a csapatát

Marc Atkins/Getty Images
Marc Atkins/Getty Images

A Premier League kivizsgálja a címvédő Manchester Cityt, mert a gyanú szerint megsértették a liga pénzügyi szabályait 2009 és 2018 között, valamint ennek az időszaknak utolsó öt évében nem felelt meg a pénzügyi fair playnek.

Az együttes vezetőedzője, Pep Guardiola pénteken sajtótájékoztatót tartott csapata következő mérkőzése kapcsán, ahol természetesen szóba került az ügy. A katalán edző nem fogta vissza magát, azonnal közölte, hogy az ellenfelek bujtották fel a ligát, hogy megbüntessék a klubot.

Egyértelmű, ilyen a Premier League. Nem tudom miért tették ezt a klubok, de kérdezzék meg őket, vagy a liga vezérigazgatóját Daniel Levyt. Precedenst akarnak teremteni velünk, hogy óvatoságra intsenek mindenkit.

Csomó csapatot megvádoltak már, ki tudja, mi lesz a végső ítélet? Úgy hiszik, nem megfelelően jártunk el, amit el is tudok fogadni, de adjanak esélyt, hogy megvédjük magunkat, mert úgy gondoljuk, szabályosan jártunk el”

– közölte Guardiola.

A Premier League arra készül, hogy hosszú jogi procedúra veszi kezdetét, ráadásul a vádak szerint több mint száz esetben szegte meg a pénzügyi fair play szabályait a Manchester City.

Olvasói sztorik