Nemzetközi foci

Nem tudták kiszurkolni a gyerekek a Honvéd győzelmét

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott a vendég Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati játéknapján.

A találkozót a kispesti szurkolók korábbi sportszerűtlen magatartása miatt zárt kapuk mögött rendezték, csupán gyerekek és kísérőik lehettek jelen a stadionban, mintegy nyolcszázan.

Az első félidő elején Lukic, a játékrész végén Domingues hibázott ziccerben a hazaiaktól, a köztes időben viszont a kispestiek képtelenek voltak akciót kidolgozni, támadásaikat a félpályán is nehezen és ritkán vitték át. A Kisvárda a két megingástól eltekintve stabil teljesítményt nyújtott, megbecsülte a labdát, forgatta a széleket, így lehetőségekig is eljutott, a 30. perc tájékán pedig Szappanosnak védenie kellett.

Lukic a második félidő elején is helyzetbe került, akkor azonban már nem hibázott, Capan gyenge lövéséből parádés gólpassz lett, a kispesti center pedig 10 méterről ziccerben a kapu jobb oldalába gurított. A várdaiak azonnal nekiestek ellenfelüknek, két perc alatt két helyzetet dolgoztak ki, de egyiket sem váltották gólra.

Ezt követően a Honvéd rendezte sorait, viszont a vendégek mezőnyfölénye megmaradt, a befejezésekkel azonban változatlanul hadilábon álltak. A 73. percben aztán összejött az egyenlítés: Spasic távoli lövését Szappanos vetődve maga elé ütötte, Ilievski lecsapott a labdára, előbb higgadtan elhúzta a földön fekvő kispesti kapus mellett, majd az üres kapuba helyezte. A jó iramú és nyílt hajrában mindkét kapu előtt adódott lehetőség, az eredmény azonban nem változott.

NB I, 18. forduló:

Budapest Honvéd FC-Kisvárda Master Good 1-1 (0-0)
Bozsik Aréna
v.: Antal
Honvéd: Szappanos – Prenga, Cirkovic, Capan – Doka (Jónsson, 19.), Mitrovic, Plakuscsenko (Gomis, 46.), Benczenleitner (Tamás K., 64.) – Samperio (Ennin, 80.), Lukic (Kocsis D., 64.), Domingues.
Kisvárda: Hindrich – Hej (Karabeljov, 72.), Kovacic, Jovicic – Navratil (Spasic, 72.), Ötvös, Melnyik, Matheus Leoni – Makowski (Ilievski, 55.), Mesanovic, Camaj (Alic, 85.).
gól: Lukic (48.), illetve Ilievski (73.)
sárga lap: Prenga (34.), illetve Melnyik (38.), Hej (63.), Ilievski (86.)

 

vasárnap játsszák:
ZTE FC – Mezőkövesd Zsóry FC 15.00
Ferencvárosi TC – Újpest FC 17.30

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 17 13 2 2 39-14 41 pont
2. Kecskeméti TE 18 7 9 2 25-17 30
3. Kisvárda Master Good 18 7 6 5 30-32 27
4. Puskás Akadémia FC 18 6 8 4 23-20 26
5. Debreceni VSC 18 6 6 6 31-28 24
6. Paksi FC 18 6 5 7 30-31 23
7. ZTE FC 17 6 4 7 25-22 22
8. MOL Fehérvár FC 18 5 5 8 22-26 20
9. Mezőkövesd Zsóry FC 17 5 4 8 19-26 19
10. Újpest FC 17 5 4 8 21-30 19
11. Budapest Honvéd 18 4 5 9 18-30 17
12. Vasas FC 18 3 8 7 14-21 17

Olvasói sztorik