Nemzetközi foci

A Chelsea edzője az új igazolásokról: Lesz pár kellemetlen beszélgetésünk

Ben Stansall / AFP
Ben Stansall / AFP

Az angol klubok, kiváltképp a Chelsea brutális költekezést csapott a téli átigazolási szezonban, a londoni klub egyedül többet költött, mint a francia, a német, az olasz és a spanyol liga csapatai összesen. Az argentin válogatottal világbajnoki címet nyert Enzo Fernandezért (121 millió euró), illetve a Sahtar Donyecktől érkező Mihajlo Mudrikért (70 millió euró) fizetett a legtöbbet a Chelsea.

Pénteken a Fulham ellen játszik bajnokit a csapat, Enzo Fernandez ezen még nem biztos hogy játszik, mondta el Graham Potter a csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor a menedzsernek nekiszegeztek egy fontos kérdést is: bár nyolcan is érkeztek a télen, közülük csak három játékost lehet majd benevezni a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszára.

Természetesen lesz pár kellemetlen kérdés és beszélgetésünk, ez most a helyzet. A mérkőzéseken csak tizenegy játékos lehet egyszerre a pályán és korlátozva van az is, hányan kerülhetnek a keretbe, épp emiatt mindig is lesznek olyanok, akik csalódottak, mert kimaradnak. A legfontosabb az őszinteség és a következetesség

mondta Potter, aki külön kérdésre megerősítette, hogy az Atlético Madridtól kölcsönvett Joao Félix azok között van, akik nagy harcban vannak a háromba kerülésért.

Graham Potter azzal folytatta, hogy amióta a Chelsea-nél dolgozik, megtapasztalta már, hogy folyamatosan nyomás alatt kell teljesítenie a csapatnak, így nem éri váratlanul, hogy ekkora költekezés után még nagyobbak az elvárások játékosaival és vele szemben. Most viszont a munka ideje jött el, össze kell hangolni a keretet, meghozni a megfelelő döntéseket, mert önmagában az elköltött pénz még nem fogja meghozni a sikert.

Az előző szezonban a másodosztályban bajnok Fulham minden várakozást felülmúlva teljesít eddig a Premier League-ben, Marco Silva csapata jelenleg a hetedik helyen áll. A Chelsea a tizedik pozícióból várja a pénteki bajnokit, egy győzelemmel megelőzhetné riválisát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik