Danilo Di Giovanni / Getty Images
Nemzetközi foci

A 4-0-s vereségnél is elkeserítőbb a Milan-edző nyilatkozata

Stefano Pioli vezetőedző szerint is nehéz helyzetben van jelenleg a bajnoki címvédő AC Milan, mely kedden este kellemetlen, 4-0-s vereséget szenvedett a Lazio vendégeként az olasz labdarúgó Serie A 19. fordulójában. A Milan a világbajnoki szünetet követően nem találja korábbi formáját, a keddi volt sorozatban az ötödik nyeretlen meccse, ráadásul

az utolsó két találkozóján, az Internazionale elleni Szuperkupán és a Lazio ellen összesen hét gólt kaptak és egyet sem rúgtak.

„Rengeteg dolog nem működik jelenleg. Mentális és taktikai gondjaink vannak. Olyan szituációkban hibázunk és kapunk gólokat, melyeket elkerülhetnénk, ha másképp olvassuk az adott helyzetet” – kesergett Pioli a római kínos kudarc után az MTI cikke szerint.

A Milan sokáig közel volt a bajnoki listavezető Napolihoz, amely mostanra 12 pontra ellépett a csapattól. A piros-feketékre ráadásul a Lazio, az Internazionale és az AS Roma is egy pontra felzárkózott, de a hatodik Atalanta is csupán három ponttal van lemaradva a csapattól.

A hétvégén ugyanakkor jó esély kínálkozik a Milannak, hogy lezárja rossz sorozatát, mivel a Sassuolót fogadja, mely október 24-én nyert legutóbb a bajnokságban, s azóta nyolc találkozón két pontra volt csak képes.