Nemzetközi foci

„Úgy ettem, mint a cukorkát” – Vialliék halála ismét felerősítette az olasz doppingfélelmet

GABRIEL BOUYS / AFP
GABRIEL BOUYS / AFP
Három hét leforgása alatt két egykori Serie A-klasszis is életét veszítette: Sinisa Mihajlovic december 16-án, Gianluca Vialli január 6-án halt meg. Elvesztésük ismét felerősítette a korábban fel-fellángoló vitát, vajon az 1990-es években kaptak-e, szedtek-e drogokat a játékosok. A vitát a korábbi olasz válogatott, Dino Baggio, az olimpiai 4. Massimo Brambati és a román válogatott Florin Raducioiu élesztette fel, ők a 90-es években mindannyian a Serie A-ban futballoztak.

A vb-ezüstérmes, 60-szoros válogatott középpályás, Baggio azt követeli, hogy tájékoztassák őket az akkor használt gyógyszerek mellékhatásairól.

„A klub orvosai nem tudtak doppingolni minket, mert három-négynaponta ellenőrzésen estünk át. De azt szeretném megtudni, hogy azok a gyógyszerek, amelyeket szedtünk, hosszabb távon okozhatnak-e problémákat a szervezetünkben” – nyilatkozta és nem titkolta, hogy a két haleset rendkívül idegessé tette.

A Torino és a Bari egykori védője, a szöuli olimpián elődöntős Brambati sem nyugodt, ő saját bevallása szerint egy teljesítményfokozó szer, Micorent szedett.

„Húsz éve, amikor beszéltem erről, kaptam egy levelet az Olasz Labdarúgó Szövetségtől, amelyben megfenyegettek.

A Micorent úgy ettem, mint a cukorkát. 20 éves voltam, és azt mondták nekem, hogy ezzel javíthatom a teljesítményemet. Voltak edzők, akik dühösek lettek, ha nem fogadtad el. Akkoriban nem volt tilos, pár év múlva viszont tiltólistára került

– mondta.

„Amikor meghallom, mi történik azokkal a játékosokkal, akikkel együtt futballoztam, Istenhez imádkozom” – utalt Vialliék halálra.

A 40-szeres román válogatott csatár, Raducioiu is tisztán emlékszik a Micorenre aktív pályafutásából, amely során az AC Milanban, a Bariban, a Bresciában és a Veronában is szerepelt.

„Azt mondták nekünk, hogy glükóz. Rózsaszín folyadék volt, amelyet egy meccs előtti napon készítettek el este a szállodában” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy igazából nincs is tisztában azzal, hogy pontosan mit fogyasztott.

A 2000-es években a Micoren többek között azért is volt téma az olasz futballban, mert több egykori Fiorentina-játékos, akik állítólag szedték a szert, rákban és szívinfarktus következtében meghaltak.

Olvasói sztorik