Nemzetközi foci

Dráma Olaszországban, 97. percben szerzett egyenlítő gólt vett el a VAR

Nem sikerült közelebb férkőznie a bennmaradó helyekhez a Sampdoriának, amely 1-0-ra kikapott az Empoli vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Pedig Dejan Stankovic játékosai azt hitték, hogy egy pontot legalább sikerült szerezni, a 97. percben Omar Colley ugyanis némi kavarodás után a kapuba talált.

Csakhogy közbe szólt a VAR és érvénytelenítették a gólt.

Az indoklás szerint azért, mert Manolo Gabbiadini esés közben kézzel hozzáért a labdához. A meccset közvetítő DAZN sportcsatorna játékvezetői szakértője, Luca Marelli szerint valóban nem kellett volna megadni a Samp gólját, ellenben a vendégcsapatnak tizenegyest kellett volna kapnia, mert az Empoli védője, Sebastiano Luperto még a büntetőterületen belül szabálytalankodott ellene, aminek a következménye lett az esés és a kezezés.

Stankovic üvöltve kérte számon Antonio Santoro játékvezetőn az ítéletet, és a Football Italia cikke szerint az öltözőfolyosón is folytatódott a vita, így a Samp szakmai stábjának egyik tagja piros lapot is kapott.

Győzelmével az Empoli a 12, míg a Sampdoria az utolsó előtti és kilenc pontra van a bennmaradó helyek mögött.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik