Nemzetközi foci

Mourinho: Az olasz kupa a legrosszabb kupasorozat a világon

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Roma Paulo Dybala góljával 1-0-ra győzött a Genoa ellen, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe az olasz kupában.

A meccs után José Mourinho, a Roma edzője megvédte játékosát, Nicolo Zaniolót, akit kifütyültek a nézőtérről, és dicsérte Dybalát, valamint az ellenfél edzője, Alberto Gilardinót, aki szerinte jól készítette fel a Genoát.

Aztán beszélt arról, milyen büszkévé tette, hogy a portugál szövetség őt akarta megnyerni a távozó kapitány, Fernando Santos helyére.

„Azt mondta, én voltam az egyetlen jelölt, és hogy mindent megtett volna, hogy megszerezzen a válogatotthoz, ez pedig nagyon jó érzés. Azonban nem mentem, itt vagyok, és beleadok mindent”.

Mourinho nyert már olasz kupát, 2010-ben az Inter edzőjeként épp a Romát verték a döntőben Diego Milito góljával.

„Szeretném a Romával is megnyerni, főleg, hogy hazai pályán játszhatnánk a döntőt. Meg kell mondjam, hogy az olasz kupa a legrosszabb kupasorozat a világon, mert nem védi meg a kisebb csapatokat. Vegyük példának a Torinót, amely az olasz bajnokot ejtette ki, erre a következő körben is idegenben kell játszania. Nem értem ezt a rendszert. Mi egy másodosztályú csapattal játszottunk, mégis telt ház volt a stadionban, és ha máshol konganak az ürességtől a stadionok, akkor meg kell érteniük, hogy nálunk miért volt kint ennyi néző.

Hol marad a kupa szépsége? Jó lenne Serie B-s vagy Serie C-s csapatok pályáján játszani, de ilyenről szó sincs. Miért?

– tette fel a kérdést Mourinho.

A Roma a következő fordulóban idegenben játszik majd a Napoli-Cremonese párharc győztesével találkozik majd. Mourinho csapata a bajnokságban a hetedik helyen áll, és vasárnap a kilencedik Fiorentinát fogadja az Olimpicóban.

Olvasói sztorik