A még nagyobb botrányt megelőzendő Berhalter és neje közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a szakember elismerte, hogy 31 éve egy vita során valóban megrúgta akkori barátnőjét, aki immáron 25 éve a felesége.
Szerdán aztán kiderült, a Borussia Dortmund válogatott szélsőjének, Giovanni Reynának a szülei állnak az ügy hátterében. Az ESPN azt írta, a családnál az verte ki a biztosítékot, hogy még a vébé előtt kiszivárgott a hír, miszerint a 20 éves Gio nem fog komoly szerepet játszani a válogatottban. Ez pedig lépésre sarkallta Danielle és Claudio Reynát.
„De szeretném világossá tenni, hogy nem kértem Gregg kirúgását, nem fenyegetőztem, és semmit sem tudok a zsarolási kísérletekről” – mondta Danielle Reyna a Fox Sportsnak.
Az ESPN ugyanakkor azt írta, hogy a korábbi 112-szeres válogatott Claudio Reyna több üzenetet is küldött a szövetség vezetőinek a világbajnokság alatt, azzal fenyegetőzve, hogy kényes részleteket árul el Berhalter múltjáról.