Wagner Meier/Getty Images
Nemzetközi foci

A FIFA elnöke azt szeretné, ha minden országban elneveznének egy stadiont Peléről

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kezdeményezni fogja, hogy minden országban nevezzenek el egy stadiont Peléről. A szervezet elnöke, Gianni Infantino nyilatkozott erről Santosban.

A 82 éves korában csütörtökön elhunyt legenda koporsóját Sao Paulóból szállították az FC Santos stadionjába. Huszonnégy óráig marad ott, a játéktéren, hogy a szurkolók leróhassák tiszteletüket a legendás sportember emléke előtt, majd végső nyughelyére kerül.

Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.