Nemzetközi foci

A PSG egy csodatinit szerződtetett Mbappé és Neymar mellé

Ilyes Housni 2005. májusában született, de 17 és fél évesen december 21-e óta már gólt is jegyez a Paris Saint-Germain felnőtt csapatában, miután Christophe Galtier edző pályára küldte a Quevilly-Rouen elleni 3–1-es barátságos mérkőzésen.

Housni egy marokkói család Franciaországban, Créteilben született gyermeke, és a kisvárosban, illetve a környék csapataiban futballozott egészen 2019-ig, amikor a PSG leigazolta. Mutatjuk miért:

Housni természetesen csatár. Először október elején került a címlapokra, miután a kilencből hat gólt is bevállalt a Reims ellen U19-es bajnokin. Négy nappal később az UEFA Ifjúsági Ligában a Benfica hálóját is bevette az 1–0-ra megnyert meccsen – egyébként hat meccsen nyolc gólt szerzett –, most meg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a futballátigazolások terént mindent tudó Fabrizio Romano twittelte, hogy aláírta első, 2026 nyaráig szóló profi szerződését.


Meglehet azért pörögtek fel így az események, mert nemrég a  Le10Sport  arról számolt be, hogy a Barcelona is bejelentkezett az ifjú csatárreménységért. Housnit ezek szerint sikerült maradásra bírni, még, ha Mbappé, és Neymar mellett, mögött egyelőre vajmi kevés játékpercben reménykedhet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik