Franck FIFE / AFP
Nemzetközi foci

Meghalt Pelé, az egyetlen háromszoros világbajnok futballista

82 éves korában meghalt minden idők egyik legismertebb és legjobb labdarúgója, a sportág egyetlen háromszoros világbajnoka, a brazil Pelé.

Edson Arantes do Nascimento néven, Minas Gerais szövetségi állam Coracoes kisvárosában született 1940. október 23-án. Apja is ígéretes középcsatár volt, de pályafutását derékba törte egy sérülés.

A kis Edson gyermekkora szegénységben telt, társaival csak rongylabdával, papírral kitömött zoknival focizhattak. Tehetségére tizenegy éves korában figyeltek fel, és tizenöt évesen lett a Santos csapatának igazolt játékosa. Ekkor már ráragadt a Pelé név, amelyet sokáig nem szeretett, és nem is tudja, jelent-e valamit.

Első bajnoki mérkőzésén, tizenhat évesen rögtön négyszer talált be a hálóba; a vesztes csapat kapusa később arról lett híres, hogy neki lőtte első gólját. A következő évben gólkirály lett, meghívták a brazil válogatottba. 1957. július 7-én Argentína ellen debütált, a meccset ugyan elvesztették 2-1-re, de a brazil gólt ő szerezte.

Az 1958-as svédországi világbajnokság legnagyobb felfedezettje lett. A negyeddöntőben Wales ellen rúgta első vb-gólját, ezzel a világbajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzője lett.

A franciák ellen mesterhármast ért el, a döntőben kettőt vágott a svédeknek, az egyiket pimasz esernyőcsel után.

1962-ben a chilei világbajnokságon már az első mérkőzésen megsérült, de a csapat győzött, így ismét világbajnok lett. Az 1966-os angliai vb-n ismét az első meccsen sérült meg, s a szövetségi kapitány pihentette a Magyarország elleni csoportmeccsen (amelyet káprázatos játékkal 3-1-re nyertek meg a magyarok). A brazilok ezután már a csoportból sem jutottak tovább. Pelé negyedik világbajnokságán vigasztalódott: 1970-ben Mexikóban végig remekül játszott, vezére volt a csapatnak, a 4-1-re megnyert döntőben egy gólt lőtt az olaszoknak, és a labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa lett.

Az őt fogni próbáló olasz védő később így nyilatkozott:

A meccs előtt bizonygattam magamnak, hogy ő is csak hús-vér ember, mint bárki más – de nem volt igazam.

Utolsó válogatott meccsét 1971-ben a Maracana Stadionban játszotta, a 200 ezres közönség síri csöndben figyelte, amint a 10-es számú mezt egy tízéves kisfiúnak adja át. A Santost 1974-ben hagyta ott, majd levezetésként 1977-ig a New York-i Cosmos csapatában játszott, a világ akkoriban legjobban fizetett sportolójaként 1977-ben csapatával megnyerte az amerikai bajnokságot. Utolsó mérkőzésén a Cosmos a Santos ellen lépett pályára, Pelé az első félidőben az amerikai, a másodikban a brazil csapat színeiben szerepelt.

Pelé 1363 mérkőzésén 1281 (más számítások szerint 1284) gólt szerzett, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.

Mérkőzésenkénti gólátlaga 0,93 volt, 1958-ban a Sao Pauló-i állam bajnokságában egy szezon alatt 139 gólt lőtt. 111 (szigorúbb elvek szerint 92) válogatottsága során 97 (77) alkalommal talált a hálóba. Az egész Brazília által hőn áhított ezredik gólt 1969. november 19-én büntetőből szerezte, ezután a mérkőzés félbeszakadt, az ünneplő tömeg a vállán vitte le a pályáról, a brazil posta bélyeget adott ki a jeles esemény alkalmából.

1956 és 1971 között ötszörös brazil bajnok, tízszeres gólkirály volt, hazájában 1961-ben nemzeti kincsnek nyilvánították, hogy ne igazolhasson külföldre, írta az MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma.

Visszavonulása után is sikeres pályát futott be. Üzletemberként is boldogult, 1994 és 1998 között Brazília sportminisztere volt. Határtalan népszerűségét jelzi, hogy Sao Paulóban már 1966-ban felavatták szobrát, s amikor 1967-ben a polgárháború sújtotta Nigériában játszott bemutató mérkőzést, a szemben álló felek aznapra tűzszünetet hirdettek. Ő az első sportember, akit az UNESCO tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, 1999-ben életművéért megkapta a Laureus Sportdíjat, vagyis a sport Oscar-díját, 2000-ben a FIFA (az argentin Diego Maradonával együtt) az évszázad játékosának választotta.

Ugyanebben az évben ő lett a NOB által rendezett választáson az évszázad sportolója, pedig az első öt helyezett közül egyedüliként soha nem vett részt olimpiai játékokon, a Time magazin pedig beválasztotta a 20. század száz legbefolyásosabb személyisége közé. 2014-ben a FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta.

Nagy siker volt emlékirata is, több dokumentumfilmben és játékfilmben szerepelt, leghíresebb alakítását a Magyarországon forgatott Menekülés a győzelembe (1981) című filmben nyújtotta. Több dalt is komponált, teljes egészében ő szerezte a róla szóló, Pelé című dokumentumfilm zenéjét.

Háromszor nősült, házasságaiból és azon kívüli kapcsolataiból összesen hét gyermeke született.

2019-ben húgyúti fertőzés miatt került kórházba, majd vesekövek miatt kellet megműteni. 2021 szeptemberében azért operálták meg, hogy eltávolítsák a vastagbelében lévő daganatot, amely miatt kemoterápiára is szorult.

2022 novemberében ismét kórházba került, egyrészt szívproblémákkal és azért is, mert a kemoterápiás kezelés nem hozza meg a várt hatást. Orvosai december elején jelezték, légúti fertőzése miatt maradnia kell még, majd egy nappal később a sajtó már arról írt, élete végéig palliatív kezelést kap – azaz a fájdalomra és egyéb tünetek enyhítésére pszichológiai eljárásokat és spirituális eszközöket is bevetnek az életminőség javítása végett –, mert szervezete nem reagál a vastagbélrák elleni gyógyszerekre. Haláláról december 29-én számolt be elsőként a német Spiegel.

Minden, amik mi vagyunk, neked köszönhetjük. Végtelenül szeretünk. Nyugodj békében

– írta Pelé lánya Instagram-oldalán.