Nemzetközi foci

Olyanra készül a brazil futball, amire 57 éve nem volt példa

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP
A brazil futballtörténelemben eddig mindössze hét olyan mérkőzést játszottak, amelyen nem hazai edző irányította a labdarúgó-válogatottat – igaz, ezek az összecsapások három szakember között oszlottak meg. Ha hinni lehet a brazil sajtóhíreknek, akkor közel a negyedik külföldi szakember szerződtetése: Tite helyére komoly nagyágyúk neve is felmerült.

Az első külföldi kapitány az uruguayi Ramón Platero volt, aki az 1925-ös Copa Américára kapott megbízatást négy meccs erejéig. A háromcsapatos tornán Brazília kétszer legyőzte Paraguayt, Argentínától viszont 4-1-re kikapott, így a 2-2-es visszavágó már kevés volt a végső győzelemhez.

1944-ben, mindössze két mérkőzés erejéig a portugál Jorge Gomes de Lima (művésznevén Joreca) kapott lehetőset, és Flávio Costával közösen kétszer is győzelemre vezette a csapatot Uruguay ellen. Joreca a sportág rendkívül érdekes figurája volt: sportújságíróként és rádiókommentátorként kezdte a pályafutását, de állítólag olyan szépen, összeszedetten és illedelmesen beszélt, hogy gondolta, edzőnek is elmegy. A Sao Paulo FC-vel háromszor megnyerte az állami bajnokságot, és ha hinni lehet a pletykáknak, kétszer még bokszmérkőzésen is ringbe szállt.

Legutóbb 1965. szeptember 7-én ült külföldi a brazil kispadon, akkor az uruguayi Filpo Núnez – aki egyébként a Palmeiras edzője volt – irányította a csapatot, és a Belo Horizonte-i Mineirao Stadion felavatásakor 3-0-s sikerre vezette Uruguay ellen.

Hogy miért a történelmi múltidézés?

Mert elképzelhető, hogy a katari vb-kudarc után Tite helyére külföldi szakember kerül. az O’Globo számba vette azokat a szakembereket, akik jelenleg szabadok.

Így aztán a brazil lap szerint esélyes lehet a posztra a francia Zinedine Zidane, a spanyol Luis Enrique és a német Thomas Tuchel, de az igazi szentségtörést mégiscsak az jelentené, ha az örök rivális Argentína adná az új szövetségi kapitányt Maurício Pochettino, Marcelo Gallardo vagy éppen Marcelo Bielsa személyében.

Egy másik brazil portál szerint Carlo Ancelotti valóban szerepel a Brazil Labdarúgó Szövetség kívánságlistáján, de az olasz szakember egyértelművé tette, hogy csak akkor hagyja el a Real Madridot, ha a klub felbontja a szerződését. Azaz az ő érkezése jelenleg gyakorlatilag kizártnak tekinthető.

Olvasói sztorik