Nemzetközi foci

Meghamisította edzői papírját, öt évre eltiltották Marokkó ikonját

FADEL SENNA / AFP
FADEL SENNA / AFP
Az edzői engedélyének meghamisítása miatt öt évre eltiltották mindennemű futballtevékenységről Mustapha Hadjit, a marokkóiak egykori legendás labdarúgóját.

Az 51 éves sportember aktív pályafutása során olyan klubokban szerepelt, mint a portugál Sporting, a spanyol Deportivo La Coruna és Espanyol vagy az angol Coventry és az Aston Villa.

A válogatottban 63 mérkőzésen 12-szer volt eredményes, részt vett az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon is, utóbbi Norvégia ellen gólt is szerzett.

2014-től a nemzeti csapatnál másodedzőként dolgozott, segítette Zaki, Herve Renard és Vahid Halilhodzic munkáját is. A bosnyák szakember vb előtti menesztésével neki is mennie kellett.

De kiderült, végig hamis papírokkal dolgozott, a meghamisított engedélyről azt állította, hogy azt a Közép-afrikai Köztársaságban szerezte.

„Az összes rendelkezésre álló adat megvizsgálása után a fegyelmi testület úgy ítélte meg, hogy a Mustapha Hadji által elkövetett bűncselekmény sérti a labdarúgást irányító szervek, köztük az Afrikai Labdarúgó Szövetség hitelességét, és ennek megfelelően szankcionálni kell” – olvasható a fegyelmi határozatban.

Az 1998-ban Afrika legjobb játékosának választott szakember öt évig semmilyen munkát nem vállalhat a sportágon belül, ugyanakkor három napon belül fellebbezést nyújthat be.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik