Nemzetközi foci

Rossz hallgatni, ahogy fájdalmában üvölt a Chelsea sérült játékosa

Twitter
Twitter

Komolynak tűnő sérülést szenvedett vasárnap a Chelsea albán támadója, Armando Broja. A londoniak az Aston Villával játszottak felkészülési mérkőzést Abu-Dzabiban (amit 1-0-ra elveszítettek), Broja pedig letámadás közben ütközött Ezri Konsával, ami után a térdéhez kapott és fájdalmasan üvöltött a földön fekve. Hordágyon hagyta el a pályát a 24. percben.

Graham Potter, a Chelsea vezetőedzője azt mondta a találkozót követően, hogy később sem nézett ki jól játékosa, de nem akar elhamarkodott nyilatkozatot tenni, meg kell várni a vizsgálatok eredményét.

A 21 éves Broja Angliában született, a Burnham Juniorsnál kezdett el focizni, majd volt a Tottenham és a Chelsea akadémiáján is. Utóbbi kölcsönadta őt a Vitesse-nek és a Southamptonnak is, ebben a szezonban már 18 alkalommal szerepeltette a játékost – többnyire csereként –, egy-egy gólja és gólpassza van.

Játszott az U19-es és az U21-es albán válogatottban is, 2020 szeptembere óta pedig a felnőtt csapatban. Kellemetlen emlékeink vannak róla, a vb-selejtezőben ugyanis mind a kétszer ő szerezte Albánia győztes gólját a magyar válogatott ellen.

Olvasói sztorik