Ion Alcoba / Quality Sport Images / Getty Images
Nemzetközi foci sport

Mutogatott a bírónak, keményen megbüntették Lewandowskit

Robert Lewandowskit három, Gerard Piquét négy bajnoki mérkőzésre tiltotta el fegyelmezetlenség miatt a Spanyol Labdarúgó Szövetség illetékes testülete.

Az októberi Aranylabda-gálán Gerd Müller-díjjal jutalmazott lengyel csatár az Osasuna elleni, november 8-i összecsapáson a 11. percben sárga lapot kapott mezhúzásért, majd húsz perccel később már mehetett az öltözőbe, miután letarolta David Garciát. Amikor lement a pályáról,

mutatóujját az orrához emelte, és szippantó mozdulatot tett, majd a bíróra mutatott, arra utalva, hogy Gil Manzano kábítószeres befolyás alatt áll. Ezt később a pályát elhagyva megismételte.

A találkozó jegyzőkönyvében a játékvezető utóbb „a bírói döntés megkérdőjelezésének” nevezte a gesztust. Lewandowski egymeccses eltiltást a kiállításért kapott, a további büntetést pedig a tiszteletlen viselkedéséért szabták ki rá, írja az MTI.

A Barca által 2-1-re megnyert mérkőzés szünetében a cserék közé jelölt Gerard Piqué hevesen reklamált Manzanónál, így ő is piros lapot kapott.

Te vagy az a bíró, aki a leginkább hülyének néz minket!

– kiabálta több trágárság kíséretében a 35 éves világ- és Európa-bajnok.

Az ő büntetése – melyet fenyegető fellépésért és sértegetésekért kapott – elvi jelentőségű, mivel visszavonult, már a pamplonai mérkőzés előtt, az Almería elleni, november 5-i összecsapáson elköszönt a Camp Nou közönségétől.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!