Nemzetközi foci

Rossi csapatát tekinti pozitív példának a luxemburgi kapitány

Mehmet Murat Onel / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Mehmet Murat Onel / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Luc Holtz szövetségi kapitány szerint csütörtökön ugyanakkora meglepetés lenne a luxemburgi válogatott sikere a magyarok ellen, mint öt éve volt az előző összecsapás alkalmával.

„Akkor is váratlan eredmény volt, hogy mi nyertünk, mert a magyar csapatnak jobb játékosai voltak. Most is hasonló a helyzet, Magyarország az esélyesebb. De hiszünk benne, hogy megfelelő hozzáállással ezúttal is jó eredményt, akár meglepetést tudunk elérni” – utalt a két csapat 2017-es barátságos meccsére az 53 éves szakember, aki öt évvel ezelőtt a kispadon ült, amikor Luxemburg története során először legyőzte Magyarországot, méghozzá 2-1-re.

Holtz az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: regnálása 12 éve során ez a legjobb luxemburgi válogatott, de reménye szerint ez még mindig nem a végállomás vagy a csúcs. Úgy vélte, az elmúlt években a játék minden elemében, azaz mentálisan, fizikálisan és taktikailag is sokat fejlődött Luxemburg, ennek köszönhető, hogy a Nemzetek Ligája C divíziójában remek eredményeket ért el, többek között 3-3-as döntetlent játszott a végül csoportgyőztes és feljutott törökökkel.

A magyar csapat jó példa a fejlődés tekintetében.

Nagyszerűen zajlik a fiatalok beépítése, miközben eredményekben is egyre jobban teljesítenek a magyarok, akik elsősorban mentálisan nagyon erősek. Minden játékos tudja, mi a feladata, valamennyien egy irányba húznak, ez a sikereik titka” – méltatta Holtz a magyar válogatottat és szövetségi kapitányát, Marco Rossit.

A szakember több tinédzsernek is meghívót küldött, mert látni szeretné, miként tudnak teljesíteni a felnőttek között. Saját bevallása szerint majd csak a meccsen dönt az esetleges beállításukról.

A középpályás Leandro Barreiro elsőként Szalai Ádámról beszélt, akit jól ismer a Mainzból.

„Nagyon sajnálom, hogy visszavonult Ádám, mert jó lett volna egymás ellen játszani. Ő egy legenda Mainzban, nekünk is nagyon jó a viszonyunk” – mondta a magyar válogatottól szeptemberben elköszönt csapatkapitányról a 22 éves futballista, aki még Szoboszlai Dominikot is méltatta a Bundesligából.

Barreiro szerint számukra az lesz a legfontosabb a csütörtöki meccsen, hogy támadásban is képesek legyenek felmutatni értékelhető teljesítményt, mert a Nemzetek Ligájában is azzal értek el eredményt, hogy nemcsak a védekezésre koncentráltak, hanem a labdabirtoklásra és a támadásépítésre is legalább akkora hangsúlyt fektettek.

A Luxemburg fővárosának vadonatúj, tavaly nyáron átadott stadionjában sorra kerülő meccs csütörtökön 20 órakor a belga Jonathan Lardot sípjelére kezdődik. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Kapcsolódó
Rossi még nem árulta el senkinek, ki lesz az új csapatkapitány
A magyar szövetségi kapitány a hozzáállást tartja a legfontosabbnak a Luxemburg elleni meccsen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik