Nemzetközi foci

Sokk a Citynek, 98. percben kapott ki a címvédő

Charlotte Tattersall / Getty Images
Charlotte Tattersall / Getty Images

A címvédő és a tabellán második Manchester City hazai pályán 2-1-re kikapott a Brentfordtól az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának nyitómérkőzésén, szombaton. A Brentford bő negyedóra elteltével Ivan Toney góljával került előnybe, a szünet előtt nem sokkal Phil Foden egyenlített.

A játékvezető bő tíz percet hosszabbított, amelynek az elején főleg a City próbálkozott, de aztán egy hazai szöglet után kontráztak a vendégek, a manchesteri játékosok közül nem sokan szakadtak meg abban, hogy visszaérjenek védekezni, a ziccerig játszott helyzetből pedig Toney szerezte meg a győztes gólt a 98. percben. Sőt, a Brentfordnak még volt egy nagy helyzete ezt követően is, de Toney lövését akkor sikerült blokkolni.

Pep Guardiola együttese ezzel elvesztette hazai hibátlan mérlegét, míg a vendégek megtörték idegenbeli nyeretlenségüket. Ebben az évezredben harmadszor találkozott a két együttes, az elmúlt idényben mindkét Premier League-összecsapásukat a manchesteri alakulat nyerte. A Brentford legutóbb 1989 szeptemberében tudta legyőzni a Cityt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik