Nemzetközi foci

Giroud csodálatos góljával szenvedte ki a győzelmet a Milan

MIGUEL MEDINA / AFP
MIGUEL MEDINA / AFP

A Napoli és a Milan is 2-1-re nyert a Serie A 13. fordulójában.

A Napolira várt a nehezebb feladat, mivel az Atalanta vendége volt, és a hazaiak gyorsan előnybe is kerültek Lookman révén, a listavezető azonban szédületes formában futballozik az idényben, és Osimhen, valamint Elmas révén még a szünet előtt fordított.

A góllövőlistát 8 találattal vezető Osimhen immár 32 gólnál jár az olasz élvonalban, ezzel mostantól ő a Serie A legjobb nigériai gólvágója. A Napoli pedig továbbra is szárnyal, a BL-nyolcaddöntős csapat zsinórban a kilencedik bajnokiját húzta be.

A Milan is simán nyerhetett volna, ha az első félidőben jobban koncentrál, de a helyzetek sorra kimaradtak – egy kivételével: Theo Hernández szépen vette mellre a Bennacertől kapott labdát, majd bepöckölte. Igaz, ezt sem adták meg simán, legalább öt percig vizsgálta a VAR, hogy nem volt-e les az indításnál.

A Milannak volt még elpuskázott ziccere, valamint kapufája is a szünet előtt, igaz, Nzola révén a Spezia is eltékozolt két lehetőséget.

A Spezia még gólt sem szerzett az idényben idegenben, nemhogy gólt, de törvényszerű volt, hogy a kimaradt Milan-helyzetek után egyenlíteni fog. Így is történt, és a gólt a Milan-legenda, Paolo Maldini fia, Daniel Maldini szerezte, aki a piros-feketéktől került kölcsönbe a Speziához. Daniel Maldininek ez volt pályafutása második gólja a Serie A-ban, az elsőt tavaly a Milan mezében fejelte – persze, hogy a Speziának!

Úgy tűnt, Tonali szenzációs löketével visszaveszi a vezetést a Milan, de a VAR kibabrált a hazaiakkal, a gólt ugyanis elvették, mert úgy ítélték meg, a támadás kezdetén Tomori szabálytalanul szerzett labdát.

De végül így is összejött a győzelem a címvédőnek, nem is akármilyen góllal: a 89. percben Tonali ívelt át a hosszúra, Giroud pedig a levegőben úszva vágta be a labdát.

Ebből a szögből még jobban látszik, milyen bravúros mozdulat volt:

A vadul ünneplő francia támadó a mezét is lekapta örömében, elfeledve, hogy nem sokkal korábban egy kakaskodás miatt sárgát kapott. A mezlevételért jött a második, vagyis a Milan emberhátrányban fejezte be a meccset, de az eredmény már nem változott.

Serie A, 13. forduló:

AC Milan – Spezia 2-1 (1-0)
Salernitana – Cremonese 2-2 (2-1)
Empoli – Sassuolo 1-0 (0-0)
Atalanta – Napoli 1-2 (1-2)

 

pénteken játszották:
Udinese – Lecce 1-1 (0-1)

 

vasárnap játsszák:
Bologna – Torino 12.30
Monza – Hellas Verona 15.00
Sampdoria – Fiorentina 15.00
AS Roma -Lazio 18.00
Juventus – Internazionale 20.45

 

A tabella:
1. Napoli 13 32-10 35
2. AC Milan 13 27-14 29
3. Atalanta 13 19-10 27
4. AS Roma 12 16-11 25
5. Lazio 12 24- 8 24
6. Internazionale 12 25-17 24
7. Udinese 13 21-13 23
8. Juventus 12 18- 7 22
9. Torino 12 12-14 17
10. Salernitana 13 18-19 17
11. Sassuolo 13 14-18 15
12. Empoli 13 10-17 14
13. Bologna 12 14-18 13
14. Fiorentina 12 13-17 13
15. Monza 12 11-21 10
16. Lecce 13 10-16 9
17. Spezia 13 11-24 9
18. Sampdoria 12 6-21 6
19. Cremonese 13 11-24 6
20. Verona 12 11-24 5

Olvasói sztorik