Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Megérdemeltük az utolsó helyet” – 15 éve nem kapott ekkora pofont az Atlético

MIGUEL RIOPA / AFP
MIGUEL RIOPA / AFP
A Porto 2-1-re legyőzte kedden a vendég Atlético Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája B csoportjának utolsó fordulójában, ezzel a portugálok az első helyen végeztek, míg a spanyolok az utolsó helyen végezve elbúcsúztak a nemzetközi sorozattól.

Egy hete még Diego Simeone a Bajnokok Ligája idei átkáról beszélt, elismerve, hogy nem számított ilyen korai kiesésre. Akkor azt ecsetelte, hogy tíz év alatt ez a második alkalom, hogy elbukott csapata a csoportkörben, ezt kedden sikerült alulmúlni azzal, hogy az Atlético csoportutolsóként zárt, és 15 év után először nem lesz érdekelt tavasszal a nemzetközi porondon.

„Rendkívül nehéz, de el kell fogadnunk a helyzetünket. Majdnem minden meccsen kaptunk gólt, miközben alig voltunk eredményesek, mondhatjuk, hogy minden csapat jobb volt nálunk.

Megérdemeltük az utolsó helyet, el kell fogadnunk a valóságot

– nyilatkozta.

„Együtt kell tisztában lennünk azzal, hogy mit akarunk, és közösen kell megkeresni a megoldást. Mindenkivel, a klubbal, a játékosokkal, a szurkolókkal. Ez a legjobb módja annak, hogy szembenézzünk a kihívással” – tette hozzá.

Az Atléticónak két meccse van még a La Ligában a világbajnokság előtt, az Espanyollal és a Real Mallorcával szemben elengedhetetlen a hat pont megszerzése.

Bajnokok Ligája, 6. forduló, B csoport

FC Porto (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 2-1 (2-0)
gól: Taremi (5.), Eustaquio (24.), illetve Marcano (95., öngól)

 

Bayer Leverkusen (német)-Club Brugge (belga) 0-0

 

A végeredmény:
1. (továbbjutott) FC Porto 12 pont
2. (továbbjutott) Club Brugge 11
3. (Európa-liga) Bayer Leverkusen 5
4. Atlético Madrid 5

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

Kapcsolódó
Majdnem eltaktikázta, de megnyerte a BL káoszcsoportját a Tottenham
Egy félidő után még kiesésre állt Antonio Conte csapata, de aztán fordított Marseille-ben. A Liverpool elvette a Napoli veretlenségét. Nyert a Bayern és a Barcelona is.
Olvasói sztorik