Nemzetközi foci

„Megérkezett Lipcsébe” – újabb gólpassza után dicsérik Szoboszlait

Maja Hitij / Getty Images
Maja Hitij / Getty Images

Nagyon lendületbe jött Marco Rose irányításával az RB Leipzig. A lipcsei születésű edzőt még szeptember közepén nevezték ki a szezont rosszul kezdő csapatnál, Domenico Tedescót váltotta, és ugyan egy Borussia Dortmund elleni 3-0-s sikerrel debütált a kispadon, azt egy Real Madrid (0-2) és egy Borussia Mönchengladbach (0-3) elleni vereség követte.

Azóta viszont kilenc tétmeccset játszott le a Lipcse, ebből hetet megnyert és csak kétszer ikszelt, de ezek közül az egyik az Augsburg elleni, amikor háromgólos hátrányból állt talpra az együttes. Ezen a héten a Leipzig elvette a Real Madrid szezonbeli veretlenségét, majd a bajnokságban 2-0-val küldte haza a Bayer Leverkusent. A győzelmet érő első gólnál Szoboszlai Dominik jegyezte az asszisztot, a 32. percben szabadrúgásból tekerte oda a labdát Christopher Nkunku fejére.

A magyar válogatott játékos a legutóbbi három bajnokin négy gólpasszt osztott ki, összesen pedig tíznél jár a szezonban – mellette van egy gólja is.

A Leipziget követő rblive.de 2,5-es értékelést adott neki (a németek 5-től 1-ig osztályoznak, ahol előbbi a legrosszabb, utóbbi a legjobb értékelés), és bár megjegyezték, hogy volt a mostani menetelés során jobb mérkőzése is, összességében pozitívan értékelték a látottakat.

Egyre stabilabb teljesítményt nyújt, négy gólpasszt adott sorozatban. Majd miután a csapat 2-0-s előnybe került, egy takaróval a nyakában rohant ünnepelni a többiekkel a kispadról. Végleg megérkezett Lipcsébe Rose irányításával

– olvasható a portálon az értékelés.

sofascore.com

Szoboszlai csapata egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a neki jutott 71 percben, ahogyan a találkozót végigjátszó Willi Orbán is, aki szintén 2,5-es osztályzatot kapott az rblive.de-től. A csapat harmadik magyarja, Gulácsi Péter térdsérülése és műtéte után lábadozik.

Hogy van honnan felkapaszkodnia a Lipcsének, azt jól mutatja, hogy még ezzel a győzelemmel is a hatodik helyen áll, igaz, a jelenleg csak három pontra van a dobogó.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik