Nemzetközi foci

Napokig vitatkoznak majd azon, miért nem adták meg a Real Madrid gólját

Diego Souto/Quality Sport Images / Getty Images
Diego Souto/Quality Sport Images / Getty Images

Botlott, de még így is az élen van a Real Madrid a spanyol bajnokságban. A címvédő hazai pályán, a tabella második feléhez tartozó Girona ellen játszott 1-1-es döntetlent.

A vendégcsapat meccsterve egyszerű volt: védekezni körömszakadtáig, majd vezetni néhány kontrát. Ez eléggé megnehezítette a Real dolgát, sokáig nem is tudott mit kezdeni ellenfelével a Madrid, de a 70. percben Vinícius Jr. így is vezetéshez juttatta a hazai csapatot.

Tíz perccel később aztán a labda Marco Asensio testéről a kezére pattant, amiért tizenegyest kaptak a vendégek, Stuani pedig nem hibázott. Hogy végleg megutálják a VAR-t a fővárosban, a hajrában Rodrygo gólját nem adták meg, a videobíró ugyanis úgy ítélte meg, hogy Gazzaniga birtokolta a labdát (egyértelműen rajta volt az egyik keze a labdán), a madridi támadó pedig ezek után szabálytalankodott a vendégek kapusával azzal, hogy elrúgta a labdát. A játékosok és a drukkerek mindenesetre vitatták az ítéletet.

A Girona tizenegyese:

A Real meg nem adott gólja:

Történt egy rendhagyó dolog is a hajrában: második sárga lappal lezavarták a pályáról Toni Kroost. A világbajnok középpályást felnőtt karrierje során először állították ki. A német játékos 32 éves.

A Real így is a tabella élén maradt, egy pont az előnye a Barcelonával szemben.

Kapcsolódó
Kevesen tudnak úgy érkezni, mint Lewandowski a 93. percben
A ráadásban harcolta ki a győzelmet a Barcelona.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik