Franco Romano / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ilyen csodára eddig csak két olasz csapat volt képes a BL-ben

Elképesztő formát mutat a 2022-23-as idényben a Napoli labdarúgócsapata, amely a szezonban még veretlen, a győzelmi mérlegen mindössze két bajnoki döntetlen ront minimálisan. A Serie A listavezetője mind az öt meccsét megnyerte a Bajnokok Ligájában, ilyen bravúrra előtte csak két olasz csapat volt képes: az AC Milan 1992–1993-ban és a Juventus 2004–2005-ben.

Kapcsolódó
Simeone nem számított kiesésre, de érzi a BL-átkot
Az Atlético Madrid egy lefújt meccs után kapott büntetőt a VAR által, de kihagyta.

A nápolyiak szerdán a Glasgow Rangerst verték 3-0-ra, és most már csak akkor nem nyerik meg a csoportjukat, ha jövő kedden négy vagy annál nagyobb különbséggel kikapnak a Liverpooltól.

„Csodálatos volt az első félidő, olyan gördülékenyen járt a labda, mindenki mozgékony volt. Ilyen körülmények között az ellenfél nehezen tudja megszervezni magát. Azt nem is kell mondanom a játékosaimnak edzésen, hogy maximum két érintéssel futballozzanak, hiszen tudják, hogy a labda gyors járatása elengedhetetlen. A mérkőzés jól tükrözte, hogyan edzettünk” – mondta Luciano Spalletti.

A Sky Sport Italia szakértője, Giorgio Chiellini felvetette, hogy van hasonlóság a Napoli és Spalletti korábbi csapata, az AS Roma között.

Szerencse, hogy mindig olyan játékosaim vannak, akik technikailag kiválóak, gyorsan mozgatják a labdát, és ez látványos játékot eredményez

– tette hozzá.

A csoport másik mérkőzésén a Liverpool 3-0-ra nyert az Ajax vendégeként is, így a Napoli mindaddig csoportelsőnek érezheti magát, amíg nem veszít négy góllal az Anfielden.

„Nagyon nagy a tét a következő meccsen, mert a Liverpool kőkemény a saját pályáján. Támadnunk kell és meg kell tartanunk a labdát, akkor nehezebben tudják kihozni a legjobbat magukból a játékosai. Csodálatos lesz játszani ott úgy, hogy a továbbjutás már eldőlt.

A látvány garantált!

Bajnokok Ligája, 5. forduló, A csoport

Napoli (olasz) – Rangers (skót) 3-0 (2-0)
gól: Simeone (11., 16.), Ostigard (80.)

 

Ajax (holland) – Liverpool (angol) 0-3 (0-1)
gól: Szalah (42.), Nunez (49.), Elliott (52.)

 

A csoport állása:
1. (továbbjutott) Napoli 15 pont
2. Liverpool (továbbjutott) 12
3. Ajax Amsterdam 3
4. Rangers 0