Nemzetközi foci

„Messi olyan mondatokkal provokálja az ellenfeleket, amit el sem tudnak képzelni róla”

Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Jerzy Dudekre a legtöbben valószínűleg a Liverpoolból emlékeznek, például a 2005-ös BL-döntőből, amikor a Milan ellen 0-3-ról felálló Liverpool kapusaként a hosszabbításban hatalmas duplavédéssel akadályozta meg Andrij Sevcsenkót a gólszerzésben, majd a tizenegyesek során is kitett magáért.

Dudek 2007-ben hagyta el az angol csapatot, és a Real Madridhoz igazolt, de ott sok lehetőség nem jutott neki Iker Casillas tartalékjaként, a négy idény alatt összesen 12 találkozón állt a kapuban. De az ott töltött idő alatt volt idő megismerni a csapattársakat, és a riválisokat is, Lionel Messiről például meglepő dolgot írt Dudek a nemsokára megjelenő önéletrajzi könyvében.

„Messi és az egész Pep Guardiola-féle Barcelona szerette provokálni az ellenfeleket. Mindig készen álltak arra, hogy idegesítsenek, és sokszor ezt nagyon hatásosan csinálták. Láttam és hallottam, hogy Messi olyan ronda dolgokat mondott Pepének és Sergio Ramosnak, amit el sem tudnak képzelni erről a barátságosnak és nyugodtnak tűnő fickóról” – írja Dudek a Marca által kiragadott részletben.

Aki Raúlt, a Real egyik legendáját arrogánsként jellemezte, bár hozzátette, hogy általánosságban normális volt. Cristiano Ronaldót pedig énközpontúnak, és nagyon versengőnek festette le.

„Nagyon normális srác, de el tudom képzelni, hogy kívülről nézve másmilyennek tűnik” – magyarázta Dudek, akinek 2016-ban már megjelent egy önéletrajzi könyve, de ezek szerint annyi közlésre érdemes sztorija volt, hogy belevágott egy újabba.

Olvasói sztorik