Nemzetközi foci

Stadionkatasztrófa Indonéziában: legalább 125-en meghaltak a káoszba fulladt futballmeccsen

STR / AFP
STR / AFP

Legalább 125-en meghaltak és 180-an megsérültek egy indonéziai labdarúgó-mérkőzést követően, írta a Guardian vasárnap hajnalban. A bajnokságot egy hétre beszüntették minden idők egyik legnagyobb stadiontragédiáját követően.

Szombaton, Malang városában játszott egymással két rivális, az Arema és a Persebaya Surabaya, a hazai csapat pedig ugyan ledolgozta kétgólos hátrányát, végül 3-2-re kikapott. A Guardian cikke szerint ekkor több ezer hazai szurkoló tódult be a pályára (42 ezer jegyet értékesítettek a 38 ezer férőhelyes stadionba) és balhézni kezdtek, rátámadtak az Arema játékosaira is, mire válaszul a rendőrség könnygázt vetetett be.

Ekkor tört ki a káosz, rengetegen fogták menekülőre, a kijáratok felé tóduló emberek összenyomták egymást, többen is megfulladtak.

STR / AFP

34-en a stadionban haltak meg, a többiek pedig a kórházba szállítást követően. A hírek szerint az áldozatok között van két rendőr is, illetve egy ötéves gyerek is.

A balhé a stadionon kívül is folytatódott, autókat gyújtottak fel az utcákon.

PUTRI / AFP

Az indonéziai labdarúgó-szövetség a tragédia miatt egy hétre felfüggesztette a helyi első osztályú labdarúgó-bajnokság meccseit, és a szezon végéig kitiltotta az Aremát a mérkőzések házigazdái közül. Ferli Hidajat malangi rendőrfőnök elmondta, hogy kizárólag az Arema szurkolói válthattak jegyet az eseményre, miután a csetepaté elkerülése érdekében a Perszebaja szurkolóit kitiltották a meccsről. A korlátozást azt követően rendelték el, hogy a két rivális csapat szurkolói 2020 februárjában 250 millió rúpia kárt okoztak a Blitar stadionban.

Sandi Sadewa / MTI / EPA
Olvasói sztorik