Nemzetközi foci

Őrjöngés Torinóban: minek a VAR, ha ekkorát téved?

Hihetetlen végjátékot hozott vasárnap este a Juventus-Salernitana mérkőzés, amelyről még sokáig beszélni fognak. A vendégek már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, Bremer ugyan az 51. percben szépített, de úgy tűnt, a Juventus nem ússza meg vereség nélkül.

Kapcsolódó
Óriási balhé után négy piros lappal zárult a Juventus bajnokija
A Salernitana majdnem megviccelte a torinói csapatot.

A 93. percben aztán Bonucci lőhetett tizenegyest, amit a Salernitana kapusa kivédett, a kipattanót azonban a Juventus játékosa nem hibázta el (2-2).

És még mindig nem volt vége, egy szöglet után Milik szépen fejelt a hálóba, és ugyan mezlevételért megkapta második sárga lapját, ez se nagyon zavarta volna.

Azonban a VAR elemzése azt mutatta, hogy a lesen állva bemozduló Bonucci megzavarhatta a kapust, így érvénytelenítette a találatot.

Ezt követően tömegjelenet vette kezdetét, a hazaiaktól Cuadrado, a vendégektől Fazio is piros lapot kapott, de elküldték a kispadtól Massimiliano Allegri edzőt is.

A videó láttán valóban úgy tűnik, lesről volt szó (az eset 2:23-tól látható).

Itt már azért egyértelműbbnek tűnik az eset.

Azonban egy Twitteren megosztott kép szerint Candreva miatt ez nem lehetett les, őt azonban a videobíró valamiért nem vette figyelembe.

A Sky Sport Italia felvételei is ezt bizonyították, Milik fejese pillanatában Candreva 2,9 méterre volt az alapvonaltól, Bonucci pedig 3,42 méterre ugyanabban a pillanatban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik