Nemzetközi foci

Botrány a Juve-meccsen: a VAR-szobában nem volt meg a perdöntő kamerakép

Massimiliano Ferraro / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Massimiliano Ferraro / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Kétgólos hátrányt dolgozott le a Juventus hazai pályán a Salernitana elleni bajnokin, majd úgy tűnt, hogy a győztes találatot is megszerezték a torinóiak, amikor Arkadiusz Milik a kapuba fejelt. A lengyel csatár a mezét levéve ünnepelt, megkapva ezért a második sárga lapot, csakhogy aztán a VAR segítségével érvénytelenítették a találatot, mert úgy ítélték meg, hogy Leonardo Bonucci, aki ugyan nem ért labdába, de lesen tartózkodott. Milik kiállítása ugyanakkor érvényben maradt.

Ráadásul a meccs után egy ordító hibára is fény derült, nevezetesen, hogy a szögletzászló közelében tartózkodó Antonio Candreva miatt szó sem volt leshelyzetről.

Kapcsolódó
Őrjöngés Torinóban: minek a VAR, ha ekkorát téved?
Győztes góltól fosztotta meg Juventust.

Természetesen a világsajtó tele volt hétfőn ezzel az ítélettel, úgyhogy az olasz játékvezetői bizottság közleményt adott ki a nap során. Ebből kiderül, hogy nem állt a VAR-szobában ülők rendelkezésére az a kamerakép, amin az látszott, hogy Bonucci nincs lesen.

A technikai testület megkérdezte a VAR-hoz szükséges technológiát szolgáltató céget, a válasz pedig az volt, hogy ez a kamerafelvétel nem állt rendelkezésre, így a játékvezetők nem is használhatták azt. Ezzel, meg vagyunk győződve róla, hogy tisztáztuk a helyzetet

– áll a közleményben.

A paprikás végjátékban még Cuadradót és Faziót is kiállították a játékosok közül, valamint a Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri is piros lapot kapott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik